Vágólapra másolva!
Mike Tyson korábbi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok nagyon közel áll ahhoz, hogy Lewis ellen Atlantában bokszoljon. David Tua pedig Hasim Rahmant hívta ki, nem mindennapi módon.

Georgia állam bokszbizottsága nevében Tom Mishou a BBC-nek a következőt nyilatkozta: "Tyson menedzsere, Shelly Finkel megkeresett, s kérdezte, lenne-e akadálya, hogy a bokszoló versenyzői engedélyért Georgia államhoz forduljon. Ennek semmi akadálya, sőt hivatalos formában minden visszaérkezett a bizottsághoz."

Az atlantai Georgia Dome otthont is adhatna az eseménynek, a lehetséges dátum június nyolcadika lehetne. Nem mellékes, hogy a csarnok 13 millió dolláros (3,5 milliárd forint) bevételt garantálna, s az főleg nem mellékes, hogy telt ház esetén félelmetes lenne a hangulat, a Georgia Dome ugyanis 80 ezer néző befogadására alkalmas. Az atlantai helyszín mellett szól még, hogy Angliából közvetlen légi járat van az amerikai metropolisba. Márpedig Lewisért a britek felkerekednének...

Georgia (Atlanta) mellett még jó pár állam "befogadná" Tysont. Arizona, Kalifornia, Connecticut, Michigan, New Jersey, Tennessee és Texas minden valószínűség szerint megadná az engedélyt, hogy Tyson államukban bokszoljon. Ami Atlanta ellen szól: Evander Holyfield éppen ebben a városban él, s rendkívül népszerű. Nem mellékesen pedig az ő fülébe harapott Tyson 1997-ben...

Nem mindennapi módon hívta ki a szintén nehézsúlyú David Tua Hasim Rahmant. Tua menedzsmentje arra hivatkozik, hogy mindkét bokszoló huszonkilenc éves, s mindkettőjüknek három veresége van. Tua pontozással vesztett Lewis ellen, szoros csatában kapott szintén pontozással Chris Byrdtől, s vitatott pontozással kapott ki a veretlen Ike Ibeabuchitól - egy olyan meccsen, amelyet amiatt tartanak számon, mert a legtöbb célba ért ütést regisztrálták.

Ehhez képest Tua menedzsmentje emlékezteti Rahmant, hogy őt Lewis kiütötte, s az a Maszkajev si kiütötte, akit Tua korábban simán vert. S - mind mondják - Rahman még véletlenül se feledje: Tua kiütötte őt. "Megmutathatod, ki vagy, ha kiállsz valaki ellen, aki korábban már megvert téged. Mutasd meg, hogy nem félsz attól a lehetőségtől, hogy negyedszer is kiüssenek."

Thury Gábor

Korábban:

Filmajánlat:

Ilyen a boksz