Hétfőn délután a Nemzeti Sportcsarnokban három csapatversennyel befejeződött a vívók idei országos bajnoksága. A zárónapon a három fináléban hat különböző egyesület volt érdekelt, s a Törekvés (férfi tőr), a BHSE (női tőr) és az UTE (női kard) nyert aranyat. Utóbbi két csapat megvédte tavalyi elsőségét.
![Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/0412/20041220vargaknap.jpg)
Varga Katalin és Knapek Edina nagyon örült az aranyéremnek
Itt nézzen körül!
A döntők közül először a női kardozókéra került sor, amelyben felvonult a két évvel ezelőtti lisszaboni világbajnokságon ezüstérmet nyert csapatunk mind a négy kiválósága: Nagy Orsolya és Sznopek Gabriella az UTE, Csaba Edina és Nagy Annamária pedig a BSE színeiben.
Az újpestiek kezdtek jobban, 30-23-ra elhúztak, s amikor a záró asszóra az egyéniben kétszeres Eb-bronzérmes Nagy O. az idei ob-n győztes Csabával állt fel, megmaradt a tíz tus különbség, ekkor 40-33-ra vezetett az UTE. S végül 45-36-ra nyert is, megvédve tavalyi címét.
Ezután ismételt a BHSE női tőrcsapata is, amely akárcsak a 2003-as fináléban, idén is legyőzte az MTK-t. A honvédos lányoknak azonban most jóval könnyebb dolguk volt, mert az MTK-ban hétfőn már nem vívott az athéni olimpián 4. helyezett, s az elmúlt hét végén hetedik egyéni ob-aranyát begyűjtő Mohamed Aida. Edzője, Solti Antal arról tájékoztatott, hogy tanítványa kisebb lábsérülést szenvedett.
A BHSE-ben viszont ott volt az olimpiai 6. helyezett, egyéni Európa-bajnok Varga Gabriella, a vb-bronzérmes Knapek Edina, valamint a társaihoz hasonlóan csapatban kétszeres Eb-ezüstérmes Varga Katalin. A BHSE már több mint húsz tussal is vezetett, egészen pontosan 29-8-nál, s bár a döntő "második felét" a Kovács Éva, Nattán Sarolta, Czeglédi Edina összetételű kék-fehér trió 20-11-re megnyerte, ennek nem volt jelentősége: a döntőben a BHSE 40-28-ra győzött.
Azt, hogy férfi tőrben semmiképpen sem lesz címvédés, már a döntő előtt tudhattuk, hiszen a bajnok Csata-Csepel és a tavalyi ezüstérmes MTK is elvérzett az előcsatározások során. Az idei bajnokságot, s egyben az országos bajnokság utolsó aranyát a Berjozkin Anton vezette Törekvés nyerte, a döntőben 45-38-ra verve a Vasast.
Eredmények:
női tőr:
az elődöntőben:
MTK - Csata-Csepel 45-38
BHSE-LNX - UTE-Selectrade 45-26
a 3. helyért:
UTE-Selectrade - Csata-Csepel 45-43
a döntőben:
BHSE-LNX - MTK 40-28
a végeredmény:
1. BHSE-LNX (Knapek Edina, Varga Gabriella, Madarász Magdolna, Varga Katalin), 2. MTK, 3. UTE-Selectrade
férfi tőr:
az elődöntőben:
Törekvés - Csata-Csepel 45-43
Vasas-MTK 45-27
a 3. helyért:
MTK - Csata-Csepel 45-36
a döntőben:
Törekvés - Vasas 45-38
a végeredmény:
1. Törekvés (Berjozkin Anton, Kovács Levente, Kenese Attila, Tóth Balázs, Pacséri Péter), 2. Vasas, 3. MTK
női kard:
az elődöntőben:
BSE - Vasas 45-29
UTE-Selectrade - Csata-Csepel 45-38
a 3. helyért:
Csata-Csepel - Vasas 45-39
a döntőben:
UTE-Selectrade - BSE 45-36
a végeredmény:
1. UTE-Selectrade (Nagy Orsolya, Minda Szilvia, Sznopek Gabriella, Szabó Csilla, Wágner Laura), 2. BSE, 3. Csata-Csepel
Fábik Tibor
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?