Vágólapra másolva!
Sorozatban ötödször nyerte meg a sakkcsapat-bajnokságot a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK együttese. Vasárnap a Corinthia Aquincum Hotel konferenciatermében rendezték meg a csb első osztályának utolsó fordulóját. A záró játéknap előtt holtversenyben állt az élen a  címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp SK és a trónkövetelő Nagykanizsai Tungsram SK. A bajnokcsapatnak nehezebb ellenfél jutott, de a zalaegerszegiek jobban bírták a feszültséget, és 8,5-3,5-ös győzelemmel ismét nyertek. A nagykanizsai gárda nagy esélyt szalasztott el, a tavalyi bronzérmes lett a második. Az Atomerőmű SE Paks ezúttal bronzérmet szerzett. A Haladás VSE Szombathely és a Piremon SE Nyíregyháza búcsúzott az első osztály küzdelmeitől, a BEAC-Rufusz és az Edelényi Városi SE együttese bajnokként a következő idényt a legjobbak között játszhatja.

Nagy izgalmak után fejeződött be az NB I 2005/2006-os sakkcsapat-bajnokság. A bajnoki cím sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, a címvédő Zalaegerszeg Csuti Hydrocomp SK és a Nagykanizsai Tungsram SK holtversenyben állt az élen. A zalaegerszegieknek kedvezett, hogy egyenlő pontszám esetén megvédték volna elsőségüket, kilenc csapatgyőzelemmel és egy döntetlennel kezdték a döntő csatát. A Nagykanizsa a 9 nyerés mellett éppen legnagyobb riválistól szenvedett 7,5-4,5-ös vereséget. Kedvezőbbnek tűnt a két zalai együttes közül a "trónkövetelő" sorsolása, a Tabáni Spartacus papíron, az Élő-pontokat tekintve szerényebb képességű sakkozókból áll, mint a Láng Vasas, ahol két olimpikonunk, Balogh Csaba és Ruck Róbert az éltáblás.

A zalaegerszegiek ezúttal is Portisch Lajos nélkül ültek sakkasztalhoz, Horváth Tamás kapitány jót húzott, Gyimesi Zoltán egy hónapon belül másodszor győzte le Balogh Csabát. (Az osztrák csapatbajnokságon is Gyimesi nyert.) A bajnokcsapat a hátsó táblákon tarolt, és a 8,5-3,5-ös nyerés sorozatban ötödik bajnoki címüket jelentette.

A bajnokcsapat kapitánya az [origo]-nak értékelte az idényt. "A hagyományokhoz idén nem ragaszkodtak az egerszegiek és ennek ellenére most végsőkig kiélezett volt a bajnoki címért való versenyfutás. A hagyomány esetünkben a szokásosan rossz szezonkezdést jelenti, ami után fokozatosan beleerősítettünk és végül simán nyertük az elmúlt évek bajnokságait. Idén szakítva a megszokással bajnokhoz illő 9,5-2,5-ös győzelemmel indítottuk a szezont, majd meggyőző fölénnyel vertük legnagyobb riválisainkat, a Nagykanizsát és a Paksot. Ezután érthetetlen törés állt be a csapatnál, a máskor kétszámjegyű győzelmek helyett a gyengébb csapatok ellen kínnal-keservvel kiizzadt győzelmek következtek, meglepően sok egyéni vereség mellett. Ezt az egyébként is erős és motivált Nagykanizsa megérezte, remek hosszú hajrát indítva az utolsó forduló előtt beérte a Csutit" - mondta a kapitány.

"A záró forduló remek sakkcsemege volt a kívülálló drukkereknek, a két csapat játékosainak viszont nem éppen könnyed vasárnapi szórakozást jelentett. Úgy érzem, az döntött javunkra, hogy játékosaink a szónak abban az értelmében profibbak, hogy több hasonló szituációt éltek már meg különböző világversenyeken, így jobban elviselték a nagy téttel járó jelentős idegi terhelést. Köszönettel tartozunk a csapat fő támogatójának, a városnak, ahol a sakknak sok évtizedes hagyományai vannak. Dr Gyimesi Endre polgármester, ha ideje engedi részt vesz a csapat fontosabb rendezvényein. A névadó főszponzor Hydrocomp Mélyépítő Kft. és annak igazgatója Dormán László az anyagi támogatás mellett aktívan rész vállal a klub mindennapi ügyeinek intézésében is. Az egyéni teljesítmények élén Mádl Ildikó kétszeres olimpiai bajnok teljesítménye áll, aki 10 partijából 9 pontot szerzett. A legközelebbi megmérettetés a csapat több játékosának a torinói sakkolimpia lesz, ahol Mádl Ildikó, Gyimesi Zoltán, Horváth Ádám szerepel a válogatottban, Horváth József pedig a női csapat kapitányaként tevékenykedik majd" - fejezte be értékelését Horváth Tamás nemzetközi mester.

A Nagykanizsa csak 8-4-re tudott nyerni, s ez kevésnek bizonyult a trónfosztáshoz. Meglepetésként könyvelhetjük el, hogy a bronzérmes Atomerőmű SE Paks negyedik vereségét szenvedte el. A Haladás VSE és a Piremon SE Nyíregyháza kényszerült búcsúra.

Az utolsó forduló eredményei:
Haladás VSE. - Hajdúböszörmény 5 - 7
Statisztika PSC. - Piremon SE. Nyíregyháza 8,5 - 3,5
Honvéd - Makói SVSE. 6 - 6
PMSE-AH.-MTK - ASE Paks 7 - 5

Láng Vasas - Zalaegerszegi Csuti Hydrocomp SK 3,5 - 8,5
Balogh Csaba (2567) - Gyimesi Zoltán (2624) 0 - 1
Ruck Róbert (2535) - Sax Gyula (2520) döntetlen
Tolnai Tibor (2459) - Horváth Ádám (2534) döntetlen
Bérczes Dávid (2475) - Pavasovic (2527) 1 - 0
Werner Dimo (2376) - Horváth Csaba (2565) döntetlen
Szalánczy Emil (2369) - Horváth József (2522) 0 - 1
Bérczes Csaba (2389) - Grószpéter Attila (2518) 0 - 1
Papp Gellért (2304) - Boros Dénes (2460) 0 - 1
Grábics Mónika (2306) - Horváth Gyula (2428) döntetlen
Tamássy Zoltán (2252) - Horváth Tamás (2370) 0 - 1
Papp Márió (2049) - Mádl Ildikó (2379) 0 - 1

Tabáni Spartacus - Nagykanizsai Tungsram SK. 4 - 8
Varga Zoltán (2525) - Andrei Istratescu (2622) döntetlen
Seres Lajos (2396) - Vajda Levente (2547) döntetlen
Németh Miklós (2378) - Flumbort András (2448) 0 - 1
Fehér Gyula (2420) - Faragó Iván (2512) 0 - 1
Németh Zoltán (2288) - Bánusz Tamás (2460) döntetlen
Sinkovics Péter (2311) - Horváth Péter (2458) döntetlen
Kun Gábor (2307) - Bokros Albert (2426) 0 - 1
Faragó Sándor (2271) - Almási István (2440) 1 - 0
Haág Ervin (2330) - Krizsány László (2451) döntetlen
Bors Tamás (2291) - Krutti Valér (2381) 0 - 1
Pável Miklós (2190) - Bagonyai Attila (2381) döntetlen
Németh Viktória (1910) - Vajda Szidónia (2396) 0 - 1

A bajnokság végeredménye:
1. Zalaegerszegi Csuti Hydrocomp SK 86 pont
2. Nagykaniszai Tungsram SK. 85,5
3. Atomerőmű SE Paks 79
4. Honvéd Auróra SE 70
5. PMSE-AH. - MTK 70
6. Statisztika PSC 68
7. Láng Vasas SK 62
8. Tabáni Spartacus 57,5
9. Hajdúböszörmény SE 57
10. Makói SVSE. 56
11. Haladás VSE Szombathely 52
12. Piremon SE Nyíregyháza 49

A verseny táblázata:
Csapat neve1.2.3.4.5.6.7.8.9.10.11.12.Össz
1.Csuti-Hydrocomp

7,5

8

7,5

7

6

8,5

9,5

9

7,5

7,5

8

86

2.Nagykanizsai TSK

4,5

7

6,5

7

7

9,5

4

10

8

8,5

9,5

85,5

3.ASE Paks

4

5

5

5

7,5

9

8,5

7

11

9

8

79

4.Honvéd 4,5

5,5

7

6

6,5

6

7,5

7,5

6

8

5,5

70

5.PMSE-AH. MTK

5

5

7

5,5

5,5

6,5

7

8

6,5

6

8

70

6.Statisztika PSC

6

5

4,5

6

5,5

5,5

6

6

6

8

8,5

68

7.Láng Vasas 3,52,5

3

6

5,5

6,5

5,5

7

6,5

8

8

62

8.Tabáni Spartacus

2,5

4

3,5

4,5

5

6

6,5

5

6,5

6

8

57,5

9.Hajdúböszörmény

3

2

5

4,5

4

6

5

7

6,5

7

7

57

10.Makói SVSE

4,5

4

1

6

5,5

6

5,5

5,5

5,5

6,5

6

56

11.Haladás VSE

4,5

3,5

3

4

6

4

4

6

5

5,5

6,5

52

12.Piremon SE

4

2,5

4

6,5

4

3,5

4

4

5

6

5,5

49


A bajnokcsapat Zalaegerszagi Csuti-Hydrocomp SK tagjai és eredményeik:
Portisch Lajos 3,5/7, Gyimesi Zoltán 7/10, Sax Gyula 5,5/10, Horváth Ádám 7/11, Pavasovic Dusko 1,5/3, Stohl Igor 6/8, Horváth Csaba 5/11, Horváth József 6,5/11, Grószpéter Attila 5,5/7, Boros Dénes 7/11, Horváth Gyula 8/11, Horváth Tamás 8/10, Csiszár Csaba 3,5/6, Mészáros Tamás 1,5/4, Mádl Ildikó 9/10, Porubszky Mária 0,5/1.

Az ezüstérmes Nagykanizsai Tungsram SK tagjai és eredményeik:
Andrei Istratescu 4,5/6, Vajda Levente 5/11, Flumbort András 9/11, Faragó Iván 7/10, Bánusz Tamás 7,5/11, Horváth Péter 5,5/11, Bokros Albert 7,5/11, Almási István 6/11, Krizsán László 8/11, Krutti Valér 7,5/11, Bagonyai Attila 7,5/11, Vajda Szidónia 6,5/11, Orsó Miklós 4/5, Hansen Soren Bech 0/0.

A bronzérmes Atomerőmű SE Paks tagjai és eredményeik:
Berkes Ferenc 6/11, Ács Péter 7/11, Vladislav Nevednichy 4/7, Alekszandr Kovacevic 1,5/3, Papp Gábor 5,5/11, Csom István 5/11, Hazai László 1,5/3, Tóth András 6/11, Szabó Krisztián 9,5/11, Györkös Lajos 6/11, Vidéki Sándor 6,5/11, Pataki Győző 7,5/11, Molnár Béla 2,5/3, Fodor Tamás 3/5, Ignácz Mária 4,5/7, Tóth Lili 1,5/4.

Az NB I B Charousek csoportban a BEAC Rufusz tíz csapatgyőzelemmel és a rivális Paks II. csapatától elszenvedett vereséggel kilencpontos előnnyel ért célba, és biztosította a visszajutást az NB-be. A harmadik helyen a Zalaegerszeg Csuti-Hydrocomp SK II. gárdája végzett. Ismét lesz Borsod-Abaúj Zemplén megyének első osztályban szereplő együttese. Az előző idényben még csak hatodik Edelényi Városi SE együttese, a Maróczy csoportban veretlenül, 8,5 pontos előnnyel végzett az élen. A sorsolás szeszélye folytán az utolsó fordulóban játszottak a nagy rivális Vasas-Novák-MKB csapatával, és 7,5-4,5-ös győzelemmel vívták ki a bajnoki címet.

A csapatkapitány Galkó Tibor dicsérte a csapatszellemet, a város 20 éves fennállásának évfordulójára emlékezetes sportsikert értek el. "Rajt-cél győzelmet arattunk, a Vasas együttesével végig versenyfutásban voltunk az aranyéremért. Kitűnő és nagyon sportszerű találkozót vívtunk a záró fordulóban, az Edelénynek nyugalmat jelentett az 5,5 pontos előny. A Vasas megpróbált minden táblán kiélezett állásokat játszani, de a végén taktikájuk visszaütött. Egy nagyon nemes és követendő gesztust tett ellenfelünk, hiszen a Bp. Vasas részéről három vezető aláírásával ellátva, egy jókívánságot és gratulációt tartalmazó emléklapot adott át Káposztás Miklós szakosztályelnök az Edelény vezetőjének" - nyilatkozta a nagyon boldog kapitány. A csapat nevében köszönetet mondott a városnak és a többi szponzornak a támogatásért, amely nagyban segítette az eredmény elérését, a legmagasabb osztályban való indulás feltételeit természetesen biztosítani kell. Holtverseny alakult ki a harmadik helyen, s végül a több csapatgyőzelem segítette a Pénzűgyőr SE. együttesét a bronzérem megszerzéséhez az újoncként remekül helytálló Kazincbarcikai Városi Sakk-Klub ellenében.

Verőci Zsuzsa