Vágólapra másolva!

A magyar kajaksport leszakadását jósolja a sikeredző

2010. február 13. 13:08

Iszonyatos pazarlás folyik a hazai kajaksportban, az utánpótlás-nevelés elavult metodikája pedig hosszú távon halálra ítéli az egyik utolsó magyar sikersportágat - állítja Bakó Zoltán, minden idők egyik legsikeresebb kajakosa, a háromszoros olimpiai bajnok Knut Holmann edzője, aki menedzserként támogatja a tavalyi év legjobb utánpótláskorú sportolójának választott Dudás Miklóst.

Az 59. évében járó Bakó versenyzőként a hetvenes évek legendás aranygenerációjának volt az egyik kiemelkedő képviselője öt világbajnoki aranyérmével, majd a nyolcvanas évek közepétől páratlanul eredményes edzőként tevékenykedett tovább, miközben az üzleti életben is sikeres volt.

Bakó idehaza a pekingi olimpiára készített fel legutóbb - talán utoljára - kajakosokat, Vereckei Ákos hatodik lett 1500 méteren, és az 1000 méteres férfi négyes felét - Vereckei és Beé István - is Bakó tanítványai adták. Azóta már csak közvetett módon tevékenykedik a sportágban, kajaképítő vállalkozásán keresztül finanszírozza a Bakó-Kayak Angyalföldi Vízisport Egyesületet. Ennek legtehetségesebb fiatal kajakosát, Dudás Miklóst a tavalyi junior vb-n elért két első helyének köszönhetően 2009 legeredményesebb magyar utánpótláskorú sportolójának választották meg.

- Megvan az új Knut Holmann? - kérdeztük Bakót.
- Ezt még korai lenne kijelenteni, de tény, hogy Miki kivételes tehetség, nincs még tizenkilenc éves, hatalmas termetű, kétméteres óriás, minden fizikai adottsága megvan ahhoz, hogy olimpiai bajnok legyen. Egyébként megdöbbentően emlékeztet Knutre (a norvégok Knütnek ejtik - a szerk.), most már minden azon múlik, hogy fejben hogyan teljesít. Egyelőre roppant motiváltnak látom, kérdés, az marad-e. De aggódom, mert miközben a magyar kajakosok ifiben és juniorban halmozzák a világ- és Európa-bajnoki aranyakat, valahol 18 és 23 éves koruk között eltűnnek a süllyesztőben. Pontosan akkor, amikor egy norvég, egy angol, egy kanadai vagy egy ausztrál elkezd "élni".

Dudás (jobbra) a 2009-es Héraklész-gálán

- Mi az oka ennek?
- Talán megköveznek érte, de kimondom: elment mellettünk a világ. Úgy értem, férfi kajakban, mert a nőknél dominálunk, ám hogyha a kenucsapatunkból kivesszük Vajda Attilát, vagy nem vesszük ki, de gyengén teljesít, mint a tavalyi vb-n, akkor ott is nagy a baj. Nem beszélve arról, hogy kenuban és női kajakban alig néhány ország van jelen, a férfi kajak nemzetközi élmezőnye viszont bivalyerős. Szóval, lemaradtunk, elavultak az edzésmódszereink, technikában is növekszik a hátrányunk. Ez egy roppant merev rendszer, amely nálunk működik, alkalmatlan arra, hogy jó egyéni versenyzőket neveljünk, alkalmatlan a sztárok kitermelésére. A tehetséggondozás, az edzőképzés súlyos problémákkal küszködik.

"Nagyon el lett szúrva a pekingi négyes"

- Ezt még kevesen mondták a világversenyeken sikert sikerre halmozó sportágról.
- Lehet, de ez az igazság. Pekingben a férfi kajak szakág betlizett, habár arra kevesen figyeltek fel, hogy Vereckei az irányításommal 31 évesen élete legjobb idejét lapátolta, s úgy lett hatodik az 500-as döntőben, hogy hatan egy másodpercen belül zuhantak a célba minden idők legszínvonalasabb fináléjában. A négyes nagyon el lett szúrva - azért használom ezt a személytelen szerkezetet, mert nem akarok senkit sem megbántani. Én feltétlenül beraktam volna Horváth Gábort, és a Storcz Botond, Vereckei, Kökény Roland, Horváth összetételben biztos, hogy érmesek lettünk volna, nem pedig ötödikek. De ez már a múlt.

- Miként Holmann sikerei is. Hogyan tudta a semmiből elővarázsolni ezt a korszakos tehetséget?
- Azért nem a semmiből, mert az 1968-as mexikói olimpián négy norvég srác összeült, és megnyerték az 1000 métert, de valóban szinte előzmények nélküli volt Knut berobbanása. Tudni kell ehhez, hogy Norvégiában nincs kajakedző, amikor tizenhat éven át, kisebb megszakításokkal Knuttel dolgoztam, két emberből állt a válogatott szakvezetői stábja: egy menedzserből, aki mindent intézett - ő volt a sofőr, a főtitkár, a hajómester, a szakács -, és belőlem, az egyetlen edzőből. És ilyen infrastruktúrával Holmann három olimpiai arany-, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett 1988 és 2000 között, majd Erik Veras Larsen, a másik versenyzőm Athénban és Pekingben egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet gyűjtött. 1981-ben két évre meghívtak Norvégiába szaktanácsadónak, aztán négy év szünetet követően az 1986-os montreali vb-n szóltak megint, kaptam egy csoportot, amelyikben Knut is ott volt, hát így kezdődött.

- Norvégia azonban mégiscsak világ egyik leggazdagabb országa.
- Csudát, ez nem pénzkérdés. Norvégiában, Svédországban, Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban - ezekben az amúgy Magyarországnál jóval gazdagabb országokban - jóval kevesebb pénzből működtetik a kajaksportot, mint nálunk. Idehaza iszonyatos pazarlás folyik, több dimenzióban is. Kérdem én: mi szükség van arra, hogy alkalmanként hetven embert vigyenek ki egy többhetes sevillai edzőtáborba?! Óriási az adminisztráció, az apparátus, sehol nem kajakoznak annyian, mint nálunk, háromezer igazolt kajakos van Magyarországon, ebből kétezer gyerek, aztán jön egy kanadai, egy amerikai, egy ausztrál vagy egy norvég, szinte a semmiből, és agyonveri a mieinket a vébéken vagy az olimpiákon.

Akkor kezdik, amikor mi befejezzük

- Miért?
- Mert nálunk a kajakozás gyakorlatilag a tömegsport szintjén üzemel. Tényleg ezreket tanítunk meg kajakozni, és ez gyönyörű, komolyan mondom, szemernyi gúny nélkül. Iszonyatosan széles a piramis alja, csak éppen csúcsa nincs. Kétezer gyerek nyomatja a miniben, aztán ezek a srácok valahol eltűnnek 14 és 20 éves koruk között, el sem jutnak a felnőtt versenyekig. Miközben addig iszonyatos pénzeket költünk rájuk, tömegével nyerik a korosztályos világversenyeket. Ám egy Adam Koeverden, egy Ken Wallace, egy Holmann, egy Larsen sehol sem volt ifiben, juniorban, húszéves koruk után kezdték hozni az eredményeket.

Knut Holmann

- És addig mit csináltak?
- Angliában, Norvégiában úgy lesz valakiből kajakos, hogy a srác lemegy egy koszos klubba, és elkezd kajakozni. Tizennyolc éves koráig rá sem néznek, s ha tehetséges, akkor kezdik el támogatni különböző alapítványokon, pályázatokon keresztül.

- Míg nálunk?
- Nálunk éppen akkor fogy el a pénz, amikor kinőne a gyerek az ifjúsági korból. Aki Magyarországon 20 és 23 éves kora között kajakozna, annak nincs is hol. Kivéve, ha világ- vagy olimpiai bajnok, de ilyen most már nincs, mert ők lassan kiöregszenek, vagy már ki is öregedtek. És még valami: a korosztályos versenyeztetési rendszer megöli a magyar kajaksportot, de az is lehet, hogy az egész magyar sportot. 14-15 évesen szállítani kell a pontokat, mert a pontok után kapják a pénzt a klubok. Kizsigerelik a gyerekeket, mire juniorkorba érnek a srácok, már kiégtek. Nyugaton abban a korban kezdik a versenyzést, amikor nálunk befejezik. Ki kell mondani: a kommunizmus idejéből megörökölt struktúra változatlanul tovább él.

A közértes kajakkirály

- Ha Norvégiában nincs pénz a kajaksportban, akkor miből élnek a versenyzők?
- Először is ott van a szülői háttér, ez egy jómódú ország, azonkívül tudni kell, hogy Knut még olimpiai bajnok korában is napi négy órában dolgozott egy közértben. Aztán amikor jöttek az eredmények, már kapott némi támogatást az olimpiai bizottságtól, de amíg nem volt eredmény, addig egy árva koronát sem. Ismétlem: ezekben a gazdag országokban sokkal szerényebb körülmények között élnek, edzenek a kajakosok, mint nálunk.

- Szenvedélyesen beszél, Peking után mégis felhagyott az edzősködéssel. Nem hiányzik?
- Magam is meglepődtem, de nem. Annyi a teendő a Bakó-Kayakkal, a norvégok is meg-meghívnak előadásokat tartani, meg aztán van egy hároméves kislányom, s ha lehet, vele töltöm minden szabadidőmet.

- Dudásnak sem segít?
- Csak menedzselem. Ott vannak a klubban a hozzáértő edzők, úgy érzem, hogy jó kezekben van.

Ch. Gáll András