Társoldalunk:

Hosszú bronzérmes, Cseh ötödik

2013.08.01. 18:20

Hosszú Katinka az aranyérme mellé egy bronzot is szerzett az úszóvébén csütörtök este, 200 pillangón. Ugyanabban a számban Jakabos Zsuzsanna ötödik lett, ahogy Cseh László is 200 vegyesen. Rajtuk kívül négy magyar is úszott, Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott döntőbe, Bernek Péter nyolcadikként, míg Balog Gábor és Verrasztó Evelyn lemaradt a fináléról. Rikke Möller Pedersen világcsúcsot úszott a 200 mell előfutamában.

Női 100 gyorssal kezdődött a vizes vb esti úszóprogramja, Verrasztó Evelyn - aki Camille Muffat visszalépésének köszönhetően szerepelt a mezőnyben - a maga elődöntőjében hetediknek ért be, míg a nagy formában lévő Missy Franklin győzött. Verrasztó 55.32 másodperces ideje nem ért továbbjutást (összesítésben a 15. helyen zárt), de 200 háton még döntőzhet.

Verrasztó rákészült a 200-raForrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

Következett Cseh László a 200 vegyes döntőjében. A magyar úszó a harmadik legjobb idővel jutott döntőbe, a mellúszásával nem volt elégedett, ezen próbált meg javítani. Az első 50 után Thiago Pereira, Ryan Lochte, Cseh volt a sorrend, és ez maradt is féltávig, Csehre pedig ráúszott a japán Hagino Koszuke. Az utolsó ötvenre a negyedikként fordult a magyar, majd még visszább esett, ötödik lett (1:57.70-nel), míg Lochte kényelmesen nyert végül.

"Egyáltalán nem akarom abbahagyni, csak meg kell szabadulnom bizonyos beidegződésektől" - nyilatkozta Cseh.

A női 200 mell első elődöntőjében Rikke Möller Pedersen 2:19.11 perces világcsúcsot úszott, elképesztő fölénnyel nyerte a maga futamát. A második elődöntőt az orosz Julija Jefimova nyerte, egyéni csúccsal (2:19.85).

Jött a férfi száz gyors, az egész torna egyik fő száma. Nathan Adrian már a rajtnál belekezdett, de az orosz Vlagyimir Morozov fordult világrekord időn belül. A hajrában azonban James Magnussen és a két amerikai, Feigen és Adrian is legyorsulta az oroszt, végül Magnussen 47.71-gyel nyert.

Következett a női 200 pillangó, a döntőbe harmadikként jutó Hosszú Katinkával és a hatodikként érkező Jakabos Zsuzsannával. Csiao Liu-jang vezetett az első ötven után, Hosszú és Belmonte Garcia úszott a legközelebb hozzá. Jakabos a hetedik helyen haladt, majd feljebb jött hatodiknak. Az utolsó ötvenre Liu Ce-kóval és Belmonte Garciával csatázott hatalmast Hosszú, majd ebben a sorrendben csaptak célba, míg Jakabos ötödik lett.

Hosszú az arany mellé egy bronzot is szerzett a vébénForrás: MTI/Kovács Anikó

Gyurta Dániel a 200 mell második elődöntőjében állt rajtkőre. A táv elején Kevin Cordes nyugodt tempózással ellógott a mezőnytől, még féltávnál is világcsúcs-részidőn belül fordult. Aztán elfogyott a szufla, Gyurta, Koch és Jamagucsi sorrendben érkeztek meg a versenyzők. Gyurta összesítésben a legjobb idővel (2:08.50) jutott döntőbe.

Gyurta útban a futamgyőzelem feléForrás: AFP/Fabrice Coffrini

A női 50 hát döntőjében taroltak a távol-keletiek: két kínai, Csao és Fu mögött a japán Terakava ért célba.

A férfi 200 hát első elődöntőjében Bernek Péter és Balog Gábor is indult. Bernek harmadik helyen fordult féltávnál, végül a japán Irie mögött a kínai Hszü ért célba. Bernek negyedik, Balog ötödik lett. A második előfutamban Tyler Clary győzött, az összesített eredmények alapján Bernek döntős lett, ám Balog Gábor nem.

Balog Gábor szépen teljesített, de a döntőről épp lemaradtForrás: AFP/Francois Xavier Marit

Zárásképpen a női 4 x 200-as gyorsváltót rendezték, az amerikaiak nagyot küzdöttek Ausztráliával, de a franciák sem maradtak le nagyon, egészen az utolsó váltásig. Akkor aztán Missy Franklin próbálta behozni a hátrányt, sikerrel: az utolsó fordulónál már csak hat század volt a hátránya, a saját féltávjánál már vezetett egy testhosszal, végül megszerezte az aranyérmet az Egyesült Államok számára.

A csütörtök eredmények

Női 100 gyors, döntősök:
1. Sarah Sjöström (svéd) 52.87 másodperc
2. Cate Campbell (ausztrál) 53.09
3. Ranomi Kromowidjojo (holland) 53.29
4. Femke Heemskerk (holland) 53.68
5. Missy Franklin (amerikai) 53.78
6. Britta Steffen (német) 53.85
7. Shannon Vreeland (amerikai) 53.99
8. Tang Ji (kínai) 54.09
...
15. Verrasztó Evelyn 55.32

Férfi 200 vegyes, döntő:
1. Ryan Lochte (amerikai) 1:54.98 perc
2. Hagino Koszuke (japán) 1:56.29
3. Thiago Pereira (brazil) 1:56.30
4. Vang Sun (kínai) 1:56.86
5. Cseh László 1:57.70
6. Daniel Tranter (ausztrál) 1:57.88
7. Szeto Daija (japán) 1:58.45
8. Simon Sjödin (svéd) 1:59.79 

Női 200 mell, döntősök:
1. Rikke Möller Pedersen (dán) 2:19.11 perc
2. Julija Jefimova (orosz) 2:19.85
3. Marina Garcia Urzanqui (spanyol) 2:22.88
4. Micah Lawrence (amerikai) 2:23.23
5. Kaneto Rie (japán) 2:23.28
6. Sally Foster (ausztrál) 2:24.14
7. Viktorija Szolnceva (ukrán) 2:24.19
8. Martha McCabe (kanadai) 2:24.68

Férfi 100 gyors, döntő:
1. James Magnussen (ausztrál) 47.71 másodperc
2. James Feigen (amerikai) 47.82
3. Nathan Adrian (amerikai) 47.84
4. Cameron McEvoy (ausztrál) 47.88
5. Vlagyimir Morozov (orosz) 48.01
6. Marcelo Chierighini (brazil) 48.28
7. Fabien Gillot (francia) 48.33
8. Luca Dotto (olasz) 48.58

Női 200 pillangó, döntő:
1. Liu Ce-ko (kínai) 2:04.59 perc
2. Mireia Belmonte García (spanyol) 2:04.78
3. Hosszú Katinka 2:05.59
4. Hosi Nacumi (japán) 2:06.09
5. Jakabos Zsuzsanna 2:06.58
6. Csiao Liu-jang (kínai) 2:06.65
7. Camille Adams (amerikai) 2:07.73
8. Judit Ignacio Sorribes (spanyol) 2:08.40

Férfi 200 mell, döntősök:
1. Gyurta Dániel 2:08.50 perc
2. Marco Koch (német) 2:08.61
3. Andrew Willis (brit) 2:09.11
4. Vjacseszlav Szinkevics (orosz) 2:09.47
5. Michael Jamieson (brit) 2:09.62
6. Matti Mattsson (finn) 2:09.96
7. Jamagucsi Akihiro (japán) 2:10.00
8. Tateisi Rio (japán) 2:10.01

Női 50 hát, döntő:
1. Csao Csing (kínai) 27.29 másodperc
2. Fu Jüan-huj (kínai) 27.39
3. Terakava Aja (japán) 27.53
4. Etiene Medeiros (brazil) 27.83
5. Mercedes Peris Minguet (spanyol) 27.93
6. Georgia Davies (brit) 27.96
7. Rachel Bootsma (amerikai) 28.05
8. Lauren Quigley (brit) 28.33

Férfi 200 hát, döntősök:
1. Tyler Clary (amerikai) 1:55.16 perc
2. Ryan Lochte (amerikai) 1:55.88
3. Irie Rioszuke (japán) 1:56.14
3. Radoslaw Kawecki (lengyel) 1:56.14
5. Hagino Koszuke (japán) 1:56.24
6. Hszü Csia-jü (kínai) 1:56.42
7. Craig McNally (brit) 1:56.97
8. Bernek Péter 1:57.37
...
9. Balog Gábor 1:57.42 (nem döntős)

Női 4 X 200 gyorsváltó, döntő:
1. Egyesült Államok 7:45.14 perc
2. Ausztrália 7:47.08
3. Franciaország 7:48.43
4. Kína 7:49.79
5. Spanyolország 7:53.20
6. Kanada 7:55.48
7. Olaszország 7:57.91
8. Japán 7:58.15