Vágólapra másolva!
Kevesebb, mint három héttel a téli olimpia megnyitója előtt még 330 ezer jegy eladásra vár, nemcsak a borsos árak, de a terrorfenyegetettség okozta biztonsági kérdések miatt is.

A szervezőbizottság azonban cseppet sem borúlátó, közleménye szerint semmi probléma nincsen a jegyértékesítés körül. "A legnépszerűbb eseményekre, a jégkorongra, a biatlonra, a műkorcsolyára és a snowboardra villámgyorsan elékeltek a belépők. A jegyek hetven százalékát már értékesítettük, és hamarosan új irodát is nyitunk, felkészülve az utolsó napok rohamaira" - áll a közleményben.

Az AP amerikai hírügynökség azt írta, számítása szerint 1,1 millió jegy valóban elkelt, de 330 ezer belépő még gazdára vár. Ez önmagában nem lenne rossz arány, de összehasonlítva a legutóbbi, vancouveri téli, és a 2012-es londoni nyári játékokkal már szerényebb eredménynek számít. 2010-ben az 1,54 millió belépő 97 százaléka elkelt, és ugyancsak 97 százalékos volt a londoni jegyértékesítés is, igaz, ott összesen 8,5 milliót lehetett megvásárolni.

A szervezők összesen 213 ezer nézőt várnak, a szurkolók 75 százaléka várhatóan orosz lesz. A jegyárak 15 és 1200 dollár között mozognak, de a belépők több mint fele 150 dollárnál olcsóbb.