Vágólapra másolva!
Három és fél éves kihagyást követően tért vissza a szorítók világába a korábbi cirkáló-, majd nehézsúlyú világbajnok David Haye, aki gyorsan lerendezte a Mark de Mori elleni meccset.

A 35 éves brit bunyós új edzővel, Shane McGuigannal vágott bele a 2012-ben krónikus sérülései miatt megszakított karrierje folytatásába, és az újrakezdésnél az ausztrál Mark de Morival mérte össze az erejét.

A Profiboksz összefoglalója alapján a 10 menetesre kiírt, és nehézsúlyban megrendezett londoni mérkőzés nem hozott meglepetést, ugyanis Haye rövid tapogatózás után már a nyitó felvonás záró percében padlóra küldte riválisát egy fejre irányuló akcióval, amely után a vezetőbíró le is léptette de Morit. Haye új rekordja: 27 győzelem (ebből 25 KO/TKO), 2 vereség, 0 döntetlen.

Kórházba vitték az ausztrált

De Morinak öt percbe telt, mire a kiütés után lábra tudott állni, majd az agyrázkódása miatt elővigyázatosságból kórházba vitték.

"Ide tartozom, itt kell élnem. Az az ütés elég volt, lement tőle, de korábban volt már több olyan is, amely megágyazott a kiütésnek.

- nyilatkozta a tőle megszokott stílusban Haye.