Vágólapra másolva!
A német Angelique Kerber lesz a címvédő Serena Williams ellenfele a wimbledoni teniszbajnokság női versenyének szombati döntőjében.

A címvédő és világelső Serena Williams két rendkívül sima játszmában verte az orosz Jelena Vesznyinát, mindössze két játékot veszített az 50 percig tartó mérkőzésen. A világelsőnek ez volt pályafutása során a kilencedik győztes elődöntője az angliai tornán.

A negyedik kiemelt Kerber a második elődöntőben két szoros játszmában búcsúztatta Serena Williams nővérét, a nyolcadikként rangsorolt, ötszörös wimbledoni bajnok Venust. A mérkőzésen a német háromszor, az amerikai ötször veszítette el saját adogatójátékát.

Serena győzött a wimbledoni elődöntőben Forrás: AFP/Leon Neal

A 36 éves, Sjögren-szindrómával küzdő amerikai lett a legidősebb Grand Slam-elődöntős Martina Navratilova 1994-es wimbledoni szereplése óta.

Kerber és Serena Williams legutóbb január végén, az ausztrál nyílt bajnokság fináléjában találkozott, akkor a német három játszmában legyőzte a világelsőt.

Eredmények, elődöntő:
Kerber (német, 4.) – V. Williams (amerikai, 8.) 6:4, 6:4
S. Williams (amerikai, 1.) – Vesznyina (orosz) 6:2, 6:0.