Társoldalunk:

Tizenkettedik a magyar páros a junior öttusa férfiváltóban

2017.08.09. 18:31

A Koreai Köztársaság párosa nyerte a székesfehérvári junior öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyét, melyben a magyar kettős a 12. helyen végzett.

A 19 váltót felvonultató küzdelemben a Szeo Csang Van, Szo Hjun Szeok dél-koreai duó 1488 ponttal végzett az élen, a befutónál kilenc másodperccel előzve meg az ezüstérmes a spanyolokat (1479), Luis Shivelt és Joan Gispertet. A bronzérmet a fehérorosz Ivan Hamcu és Jaraszlau Radziuk (1473) harcolta ki.
A Farkas Martin és Tomaschof Soma alkotta magyar váltó 1418 ponttal lett tizenkettedik. Martinek János, a férfi válogatott szövetségi kapitánya a verseny után az MTI-nek azt mondta: vívásban jól szerepeltek a magyarok, ekkor még versenyben voltak az érmekért, de a lovaglásban és a kombinált számban több hibát is elkövettek. A szakvezető szerint nagyon kiegyensúlyozott volt a mezőny, olyan, amelyben a kisebb hibák sem maradnak büntetlenül, hiszen a többiek akkora előnyhöz jutnak, amekkorát nagyon nehéz ledolgozni.A hétfőig tartó vb-n csütörtökön és pénteken a női és férfi hagyományos verseny selejtezőjét rendezik, majd következik a két döntő szombaton és vasárnap. A világbajnokság hétfőn a vegyesváltók versenyével zárul.