Társoldalunk:

A második körben búcsúzott a vb-től a magyar Banda

2017.10.18. 20:20

Az olimpiai kategóriában szereplő Banda Árpád a második fordulóban kikapott, így nem jutott a legjobb 32 közé a pályaíjász-világbajnokság szerdai versenynapján, Mexikóvárosban.

A rangsorolóban 120 indulóból az előkelő 13. pozíciót szerezte meg, így a századikként továbblépett Marcus Vinicius de Oliveira Porto ellen kezdte meg szereplését Banda. A nemzetközi szövetség eredményközlése szerint az első szettben két, a másodikban három körrel bizonyult jobbnak brazil vetélytársánál (4-0), aki ezt követően egy 29-28-ra megnyert szettel szépített. A negyedik szettben aztán ismét a stabil teljesítményt nyújtó magyar íjász bizonyult jobbnak, így 6-2-es sikerrel vette az első akadályt.

A második fordulóban a 32 közé jutásért Rick van der Ven következett, a rangsorolóban 52. helyen zárt holland azonban gyengén kezdett, 27-25-ös szettel Banda került előnybe. A két éve ezüstérmes, Európa-bajnok Van der Ven egy 28-27-es hármas sorozattal egyenlített, ám a harmadik szettben első vesszőjével nagyot rontott, mindössze hatost lőtt, így 27-23-mal ismét Banda vette át a vezetést (4-2). A negyedik felvonásban a holland remek teljesítményt nyújtott, 29-26-tal egyenlített, majd a döntő szettben 28-26-ra bizonyult jobbnak, így 6-4-re megnyerte a találkozót.

A csigás íjászok között versenyző Orosz Viktor az első fordulóban búcsúzott a Mexikóvárosban zajló pályaíjász-világbajnokság szerdai versenynapján.

A hétfői rangsorolóban 60. helyen zárt magyar versenyző a hét hellyel előrébb végzett Hung Ju-cse ellen kezdte meg szereplését a kieséses szakaszban. A nemzetközi szövetség eredményközlése szerint az első három vesszőt követően háromkörös előnyre tett szert a tajvani (30-27), a különbség a következő sorozatnál eggyel csökkent, hiszen Orosz két tízest is lőtt (58-56).

A tajvani három tökéletes lövése után azonban ötkörös különbség alakult ki (88-83), amelyet a negyedik (117-112) és ötödik sorozatban (145-140) is csak tartani tudott a 19 éves magyar íjász.

Ezzel a magyarok számára véget ért a világbajnokság, miután korábban az olimpiai kategóriában versenyző Banda Árpád is befejezte szereplését. Banda a brazil Marcus Vinicius de Oliveira Porto 6-2-es legyőzése után a 32 közé kerülésért vívott mérkőzésen 6-4-re kikapott a két éve ezüstérmes, Európa-bajnok holland Rick van der Ventől.