Társoldalunk:

Red Bull Air Race: június második felében lesz a budapesti verseny

2017.11.08. 17:14

Június második felében rendezik Budapesten a világ legjobb műrepülő-pilótáinak részvételével a Red Bull Air Race sorozat jövő évi negyedik versenyét.

A szervezők sajtószolgálatának szerdai közleménye szerint a magyar fővárosban június 23-án és 24-én kerül sor a viadalra, melynek során az elmúlt évekhez hasonlóan a Duna felett, a Parlament előtt mérik össze tudásukat a pilóták.

Besenyei Péter korábbi világbajnok (k) alakzatban repül a japán Muroja Josival és a cseh Petr Kopfsteinnel a Duna felett a 10. Red Bull Air Race műrepülő-világbajnokság negyedik futamának helyszínén, Budapesten 2017. június 28-án

Forrás: MTI/EPA/LIMEX/Jörg Mitter

A szezon nyolc futamból áll, a februári, abu-dzabi szezonnyitót követően a mezőny először látogat majd el Franciaországba, a cannes-i tengerpartra. Egy később kijelölendő európai helyszín után a negyedik állomás lesz a budapesti, majd egy még nem pontosított ázsiai helyszín után Kazanyban láthatja a közönség a sorozat szereplőit. Októberben Indianapolisban rendeznek versenyt, s a 2018-as idény novemberben Ázsiában zárul.

A 2005-ben útjára indított sorozatot a világ leggyorsabb versenyének is nevezik. A pilótáknak az egyes versenyeken a felfújható oszlopokkal kijelölt kapuk között átrepülve kell a lehető legrövidebb idő alatt teljesíteniük a pályát. Budapesten 2003 és 2009 között, majd hat év szünet után 2015 óta rendeznek versenyeket.

A Red Bull Air Race jövő évi versenynaptára:
február 2-3.: Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi
április 21-22.: Franciaország, Cannes
május 26-27.: Európa
június 23-24.: MAGYARORSZÁG, BUDAPEST
augusztus 4-5.: Ázsia
augusztus 25-26.: Oroszország, Kazany
október 6-7.: Egyesült Államok, Indianapolis
november: Ázsia