Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup egy ideje már nem mutatkoztak együtt, ám a pár hétfőn találkozott a Duna Arénában, sőt együtt jött ki onnan, igaz, külön távozott. Ez pedig azt jelentheti, hogy elmozdult a holtpontról a sztárpár kapcsolata. 

Hosszú és férje, akivel éveken át sikert sikerre halmozott, már másfél hónapja nem mutatkozott közösen. A bajnoknő állítólag elköltözött albérletükből, sőt bennfentesek szerint azt is kijelentette, nem akar többet az amerikaival készülni. A Hosszú–Tusup páros előző év végén közleményben ismerte el, hogy kapcsolatuk „nehéz időszakon, megpróbáltatásokon megy keresztül", s azóta aggódnak értük a rajongók.

Éveken keresztül elválaszthatatlanok voltak egymástól Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Bors értesülése szerint a magyar olimpiai bajnok hétfőn reggel álmosan, ásítva baktatott fel a lépcsőkön a Duna Aréna bejárathoz. Átöltözött, és bevonult az edzőterembe. A lap szerint az Iron Lady

már a hétvégén is a helyszínen edzett, de nem férjével, hanem edzőpartnerével, a Miamiba is vele tartó Dudás Dániellel,

ez idő alatt Shane Tusup a szüleivel kilátogatott Bécsbe.

Shane előbb végzett a gyerekekkel, de megvárta a feleségét.

A Duna Arénából kilépve beszélgettek, az autóikhoz indultak, a tréner mosolyogva nézett párja után.

A pár hétfőn találkozott a Duna Arénában, sőt együtt jöttek ki onnan, igaz, külön távozotak Forrás: borsonline.hu

Azt ugyan nem tudni, miről társalogtak, de sok témát érinthetnek. Nem csak a magánéletükkel kapcsolatos kérdésekre kell ugyanis közösen választ találniuk. Egy irányba indultak a két kocsival. A Népfürdő utcán még egymás mögött hajtottak, aztán Katinka a Dózsa György út felé vette az irányt. Shane pedig a Margit hídon át ment haza a budai otthonukba.

Délután fél öttől Katinkának is vizes tréningen kellett volna részt vennie, ám ez nem történt meg.

De hétvégén Katinka már hazalátogatott közös lakásukba, ugyanis a Bors megörökítette, ahogy mindkettejük autója a ház előtt parkolt.

Hosszú Katinka és Shane Tusup ottohon, mindkettejük autója a ház előtt parkol Forrás: borsonline.hu

Ám a lapnak a testbeszéddel foglalkozó szakember elmondta, hogy bár

Shane Tusup nyitna Hosszú Katinka felé, a magyar úszó inkább elzárkózik.

„A férj nyíltan fordul Katinka felé, testtartása arról árulkodik, semmiféle megbánnivalót nem érez – ellenben őszintén hívná vissza a feleségét. A leeresztett váll arról tanúskodik,

"Kissé meggörbített hátával mintha távol akarná tartani magától a férjét."

Ugyanakkor a Blikk bennfentesei szerint van esély, hogy a pár kibékül.

– mondta a lapnak egy névtelenséget kérő informátor.

Hosszú Katinka a korábbi rendszeres közösségi médiahasználathoz képest ritkábban tájékoztatja a népes szurkolótáborát. 2018-ban egy rakparti futós képet és a mostani edzőtermit rakta ki.

Ám a nagy kérdés: vajon mikor ugrik majd vízbe, s kinek az iránymutatása szerint kíván készülni? A Blikk szerint január 26-án Luxemburgban megkezdi a versenyszezont – vagy legalábbis az eredeti tervekben ez szerepelt.