Társoldalunk:

Bekele és Farah is rajthoz áll a London Marathonon

2018.01.21. 16:49

Kenenisa Bekele is megerősítette részvételi szándékát az áprilisi London Marathonon, melyen a férfiak mezőnye - a hagyományoknak megfelelően - egészen parádés lesz. A brit fővárosban tavaly ezüstérmes, egy évvel korábban harmadik etióp sztár vasárnap elmondta, hogy egy helyet javítani szeretne 2017-es eredményén, azaz a győzelem a célja.

A pályán háromszoros olimpiai bajnok, 5000 és 10 000 méteren is világcsúcstartó hosszútávfutónak nehéz dolga lesz, ráadásul nem is ő lesz a favoritja a viadalnak. Az április 22-i versenyen ugyanis indul még a pályaversenyektől tavaly búcsúzó, négyszeres ötkarikás aranyérmes brit Mo Farah, valamint a táv riói bajnoka, a kenyai Eliud Kipchoge is. 

A négyszeres olimpiai bajnok Mo Faram is rajthoz áll a London MarathononForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Hoch Zwei

Az első számú favorit Kipchoge lesz, aki karrierje során eddig hat kiemelt maratonon futott, s 2013-as, második hellyel zárult berlini debütálása után minden alkalommal győzött: a német fővárosban kétszer (2015, 2017), Chicagóban egyszer (2014) és Londonban szintén kétszer (2015, 2016) diadalmaskodott.

A kenyai atléta a tavalyi londoni versenyen azért nem futott, mert május elején az egyik sportszergyártó-cég által szervezett, kétórás határ áttörését célzó rekordkísérletben vett részt. A Forma-1-es pályán Kipchoge a legjobb volt, s ugyan nem tudott 2 órán belüli eredményt elérni, de 2:00:24 órás eredménye - ha nem is hitelesíthető, de - minden idők legjobbja a 42,195 kilométeres távon.