A kínai sakkozó súlyosan megsérült

Fabiano Caruana, Wesley So
Stavangerben a világbajnoki kihívó Fabiano Caruana nagyszerű sikerével ért véget az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny
Vágólapra másolva!
Stavangerben a világbajnoki kihívó Fabiano Caruana nagyszerű sikerével ért véget az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny. Az amerikai nagymester idén másodszor nyert tornát a norvég világbajnok Magnus Carlsent megelőzve. Az utolsó forduló előtt még hatan pályáztak az elsőségre, Caruana honfitársa, Wesley So ellen drámai csatában győzött. Carlsen az amerikai Hikaru Nakamura és az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand társaságában lett holtversenyben második.

Fabiano Caruana a norvég városban is folytatta sikerszériáját. A berlini világbajnok-jelölti döntő megnyerése után Baden-Badenben a világbajnok Magnus Carlsent megelőzve győzött a GRENKE Chess Classic viadalon, majd a norvég világelső előtt Stavangerben is diadalmaskodott. A tornán presztízsvereséggel rajtolt, Magnus Carlsen ellen a 77. lépésben feladásra kényszerült, majd két döntetlennel folytatta szereplését. Carlsen a harmadik körben az örmény Levon Aronjant is megadásra kényszerítette, egypontos előnnyel vezetett.

Caruana első győzelmét az ötödik fordulóban érte el, az első két stavangeri verseny győztesét, az orosz Szergej Karjakint fosztotta meg veretlenségétől. A hatodik játéknapon botlott a világbajnok, Wesley So nagyszerű győzelemmel nyílttá tette a versenyt. A hetedik forduló után hármas holtversenyben So, Carlsen és a torna doyenje, a 48 esztendős indiai exvilágbajnok Viswanathan Anand állt az élen, Caruana félpontos hátránnyal követte a triót.

Stavangerben a világbajnoki kihívó Fabiano Caruana nagyszerű sikerével ért véget az Altibox Norway Chess 2018 szuperverseny Forrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

A hajrá izgalmait Fabiano Caruana bírta a legjobban. Először sötéttel Anandot győzte le, s négyes holtversenyben az élre állt. Carlsen az amerikai trióval, a bakui sakkolimpián aranyérmes válogatott legjobbjaival osztotta az első helyet, So, Caruana és Nakamura fenyegette elsőségét. Az utolsó forduló előtt még hatan is pályáztak az első helyre, különböző forgatókönyvek léteztek, akár ötös holtverseny is kialakulhatott volna és rájátszás döntött volna.

A befejező játéknapon Carlsen játszmája mindössze 17 lépésig tartott a francia Maxime Vachier-Lagrave ellen, a villámgyors békekötéssel a világbajnok abban reménykedhetett, hogy riválisai sem tudnak nyerni. Viswanathan Anand meglepően könnyen, 32 lépésben legyőzte az esélyeit túlértékelő Szergej Karjakint és befogta Carlsent és Nakamurát.

Az utolsó forduló előtt még hatan pályáztak az elsőségre Forrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

Caruana és So összecsapása nem nélkülözte az óriási izgalmakat. Ők ketten nyíltsisakos küzdelmet vívtak, a spanyol megnyitású csatában ellenkező oldalra sáncoltak, So a királyszárnyon gyalogokkal is rohamozott. Ellenfele időzavarában a végsőkig kiélezte a partit. Caruana védte a fenyegetéseket, győzelmét vártuk, amikor a 40. lépésben nagyot hibázott, So örökös sakkal döntetlenre menthette volna a játszmát és ötös holtverseny alakult volna ki! A riválisok feszülten figyelték az ütközetet.

Diagram Forrás: Lennart Ootes

40...Bxh3+! 41.gxh3 Bd3??

So már az időkontroll után hibázott óriásit. Remihez vezetett a 41...Bd2! 42.hxg4 hxg4 43.Vg2 Vh8+ 44.Kg1 Bxg2+ 45.Kxg2 Vh3+ folytatás örökös sakkal.

42.Vg2 Bg3 43.hxg4 Bxg2 44.Kxg2 h4 45.Kf3 Vg3+ 46.Ke2 h3 47.Bg1 Vh4 48.e5 és sötét feladta

A hajrá izgalmait Fabiano Caruana bírta a legjobban Forrás: Lennart Ootes/Lennart Ootes

Fabiano Caruana a győzelem után kissé meggyötörten, de nagyon boldogan elemezte a játszmát Carlsen egykori edzőjével, Simen Agdesteinnel és a verseny másik kommentátorával, olimpikonunkkal, Rudolf Annával. A világbajnoki kihívó remek sportemberi tulajdonságokat csillogtatott meg, negyedszer tudott utolsó fordulóban győzelmet aratni. Magnus Carlsen hazai pályán csalódást okozott, jó kezdést követően ellaposodott a játéka. Viswanathan Anand sokadszor bizonyította, hogy még mindig lépést tud tartani a nála húsz évvel is fiatalabb nagymesterekkel. Hikaru Nakamura megőrizte veretlenségét, az azerbajdzsáni Sahriyar Mamedgyarov és Maxime Vachier-Lagrave nyeretlenül zárta szereplését, a kétszeres győztes Szergej Karjakin utolsó két partiját elvesztette. A kínai Ding Liren sajnálatos sportbalesete és kényszerű visszalépése óhatatlanul is megzavarta a verseny nyugodt menetét. A sakkozó a pihenőnapon kerékpározással próbálkozott, de esés lett a vége, amely köbetkezében a törést operálni kellett.

A 6. Altibox Norway Chess 2018 végeredménye:

1.Fabiano Caruana (amerikai, 2822) 5
2-4. Magnus Carlsen (norvég, 2843), Hikaru Nakamura (amerikai, 2769) és Viswanathan Anand (indiai, 2760) 4,5
5-6. Wesley So (amerikai, 2779) és Levon Aronjan (örmény, 2764) 4
7. Sahriyar Mamedgyarov (azerbajdzsáni, 2808) 3,5
8-9. Maxime Vachier-Lagrave (francia, 2789) és Szegej Karjakin (orosz, 2782) 3 pont.

Helyezés Név Élő 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Pont Perf.
1. Fabiano Caruana 2822 * 0 ½ 1 1 ½ ½ ½ 1 5 2875
2. Magnus Carlsen 2843 1 * ½ ½ 0 1 ½ ½ ½ 4.5 2828
3. Hikaru Nakamura 2769 ½ ½ * ½ ½ ½ ½ ½ 1 4.5 2836
4. Viswanathan Anand 2760 0 ½ ½ * ½ ½ ½ 1 1 4.5 2838
5. Wesley So 2778 0 1 ½ ½ * ½ ½ ½ ½ 4 2792
6. Levon Aronjan 2764 ½ 0 ½ ½ ½ * 1 ½ ½ 4 2793
7. Sahriyar Mamedgyarov 2808 ½ ½ ½ ½ ½ 0 * ½ ½ 3.5 2745
8. Maxime Vachier-Lagrave 2789 ½ ½ ½ 0 ½ ½ ½ * 0 3 2703
9. Szergej Karjakin 2782 0 ½ 0 0 ½ ½ ½ 1 * 3 2703

A teljesítmények az Élő-pontszámok változásainak tükrében:

Fabiano Caruana + 6,1, Magnus Carlsen – 1,5, Hikaru Nakamura + 7,9, Viswanathan Anand + 9,3, Wesley So + 1,5, Lavon Aronjan + 3,3, Sahriyar Mamedgyarov – 7,2, Maxime Vachier-Lagrave – 9,7, Szergej Karjakin - 9

Stavangerben ma este tartják meg a záróünnepséget, a verseny résztvevői közül heten június 12. és 16. között már Leuvenben, a Grand Chess Tour 2018 első versenyén játszanak. A tavalyi sorozat győztese, Magnus Carlsen túlzsúfolt versenynaptárára hivatkozva visszautasította a részvételt, legközelebb Bielben ül sakkasztalhoz. Leuvenben a rapid, majd villámversenyen Viswanathan Anand, Levon Aronjan, Fabiano Caruana, Anish Giri, Alekszandr Griscsuk, Szergej Karjakin, Sahriyar Mamedgyarov, Hikaru Nakamura, Wesley So és Maxime Vachier-Lagrave küzd meg egymással. Június 20. és 24. között Párizsban folytatódik a sorozat, a holland Anish Giri helyett az orosz exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyik játszik. Mindkét versenynek 150-150 ezer dollár a díjalapja!