Társoldalunk:

Kozák Danuta két versenyszámban is döntős a kajak-kenu Eb-n

2018.06.09. 18:05

Hét magyar hajó szerepelhet a vasárnapi 200 méteres A döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

Elsőkét a női kajaknégyessel délelőtt aranyérmet szerző Kozák Danuta érkezett, aki a K-1 200 méteres előfutamban a második helyet szerezte meg a hazai közönség előtt szereplő szerb Biljana Relic mögött, így az ötszörös olimpiai bajnok középfutamra kényszerült. 

Kozák Danuta a női kajak egyesek 200 méteres versenyének előfutamábanForrás: MTI/Kovács Tamás

A „ráadásban" a kajakfenomén semmit sem bízott a véletlenre, rajt-cél győzelmet aratva bejutott a fináléba, így vasárnap 500 és 200 méteren is aranyéremért szállhat vízbe.

A férfi kenusok 200 méteres előfutamában a 20 éves Takács Mihály negyedik lett, így rá is várt még egy középfutam. Ott azonban csak a hatodik helyen ért célba, így nem jutott be a döntőbe.

Birkás Balázs, a férfi kajak egyesek 200 méteres versenyének középfutama utánForrás: MTI/Kovács Tamás

A K-1 200 méteres olimpiai számban olyan sokan neveztek, hogy az előfutamból nem is lehetett egyenes ágon a fináléba kerülni. A párosban világ- és Európa-bajnok Birkás Balázs a harmadik lett, ez a helyezés a középfutamban már döntőt ért. A 22 éves versenyző a koraesti ráadásban is hozta a kötelezőt, a szerb Marko Dragosavljevic mögött második lett, ezzel bejutott a versenyszám vasárnap délutáni döntőjébe.

Női C-1-ben és K-2-ben, illetve férfi C-2-ben és K-2-ben az első három hely valamelyikén végezve meg lehetett spórolni a középfutamot, s a magyar egységek közül három nem is hibázott.

Az olimpiai C-1 200 méteres versenyszám előfutamában Balla Virág két tized másodperccel lemaradva a második helyen ért célba a fehérorosz Alena Nazdrova mögött, így kvalifikálta magát a vasárnapi döntőbe.

A kajakosoknál a két világbajnoki címvédő kettős közül Hagymási Réka és Szabó Ágnes egy harmadik, Balaska Márk és Birkás pedig egy második hellyel lépett tovább a legjobb kilenc közé.

A férfi C-2 200 méteres előfutamában a Hajdú Jonatán, Fekete Ádám kettős a negyedik helyen zárt, így középfutamra kényszerült a döntőbejutásért. A ráadásban azonban első helyen végeztek, így vasárnap délután vízre szállhatnak a fináléban.

A Balla Virág, Takács Kincső kenus duó előfutam nélkül lett finalista, miután C-2 200 méteren éppen egy döntőnyi, kilenc egység nevezett.

A harmadik helyezett Juhász Tamás a férfi parakenu VL2 kategória döntője utánForrás: MTI/Kovács Tamás

A szombat délutáni a paradöntőkben is született magyar érem: Juhász Tamás a VL2-es kategóriában, 200 méteren harmadik lett.

A vasárnapi program:


paradöntők 8.35


500 méteres döntők:

férfi K-4 (Tótka Sándor, Molnár Péter, Dudás Miklós, Kuli István) 10.35
női K-1 (Kozák Danuta) 10.41
női C-2 (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső) 11.08
férfi K-1 (Kopasz Bálint) 11.21
női K-2 (Medveczky Erika, Csipes Tamara) 11.34
férfi C-2 (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 11.47
férfi K-2 (Mozgi Milán, Somorácz Tamás) 12.00


200 méteres döntők:
női K-1 (Kozák Danuta) 13.05
férfi K-1 (Birkás Balázs) 13.24
női C-1 (Balla Virág) 13.37
női K-2 (Hagymási Réka, Szabó Ágnes) 13.50
férfi C-2 (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 14.03
férfi K-2 (Balaska Márk, Birkás Balázs) 14.16
női C-2 (Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső) 14.29


5000 méteres döntők:
férfi K-1 (Varga Ádám) 15.20
férfi C-1 (Kiss Tamás) 15.50
női K-1 (Takács Tamara) 16.30
női C-1 (Lakatos Zsanett) 17.10