Társoldalunk:

Hollandiából rajtol a 2020-as spanyol körverseny

2018.12.12. 16:47

A Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 2020-ban a hollandiai Utrechtből rajtol.

Javier Guillénnek, a spanyol körverseny igazgatójának tájékoztatása szerint az első szakaszon időfutamot bonyolítanak le a városban, majd a másodiknak a befutója lesz ott. A harmadik etapot is még a németalföldi országban rendezik, méghozzá Bredába teker majd a mezőny.

A Vuelta 2009 után másodszor veszi kezdetét Hollandiában, akkor Essenből rajtoltak a versenyzők, akik szintén három szakasz után tértek vissza Spanyolországba. A Vuelta történetében ez lesz a negyedik alkalom, amikor külföldön lesz a rajt, 1987-ben Lisszabonból, tavaly a franciaországi Nimes-ből indultak a kerekesek.

Utrecht viszont első városként mondhatja el magáról, hogy mindhárom nagy körversenynek volt házigazdája egy-egy szakaszon, ugyanis 2010-ben a Giro d'Italia, 2015-ben pedig a Tour de France egyik állomása volt a település.