Niki Lauda háromszoros világbajnokként fejezte be F1-es pályafutását, és sokáig a Ferrari legeredményesebb pilótája volt. Azonban, ha a rajongókat megkérdeznénk, hogy melyik a három legismertebb versenye, a legtöbbeknél alighanem a 25-ből egyetlen győzelme sem kerülne fel a listára. Sőt, a leggyakoribb választások közül kettőn még csak célba sem ért, a harmadikon viszont olyan eredményt ért el, amely a körülmények ismeretében talán bármelyik diadalánál értékesebb.
Az első helyen nyilvánvalóan az 1976-os balesete állna, amibe kis híján belehalt. Szintén emlékezetes, hogy ugyanebben az évben a szezonzáró fudzsi versenyt két kör után feladta, mondván, nem tartja biztonságosnak a körülményeket. A kettő között rendezték meg az Olasz Nagydíjat, amit a 4. helyen fejezett be, mégis legalább úgy ünnepelték, mintha megnyerte volna a futamot.
Ez a hétvége éppen 45 évvel ezelőtt zajlott.
Hogy mi tette ezt az eredményt annyira különlegessé? Az, hogy Lauda ekkor tért vissza az életveszélyes nürburgringi bukása után, ráadásul olyan hamar, hogy azzal mindenkit megdöbbentett. A baleset és a monzai első szabadedzés között ugyanis mindössze 40 nap telt el, vagyis a címvédőnek csupán két futamot kellett kihagynia.
Eleinte annyira nem bíztak a gyors felépülésében, hogy Enzo Ferrari nem egy-két futamra, hanem az idény hátralévő részére keresett helyettest. Később, amikor a teszteken bizonyította, hogy készen áll, nehezen hitték el, hogy ez lehetséges, hiszen mindezt nem tudták összeegyeztetni azzal a látvánnyal, amit súlyos sérülései miatt nyújtott. Laudának ráadásul nem csupán azokat kellett legyőznie, akik próbálták lebeszélni a korai visszatérésről, élükön a feleségével: az akkor 27 éves versenyző fizikailag és mentálisan is óriási kihívással nézett szembe.
Lauda 1976. augusztus 1-én szenvedett balesetet a Német Nagydíjon. A felszáradó pályán zajló verseny 2. körében a Ferrari a falnak csapódott, majd kigyulladt, és az előző idény világbajnoka hosszú másodperceket töltött a lángok között, mire versenyzőtársai kihúzták. Teste súlyosan megégett, de a valódi problémát nem ez, hanem tüdejének állapota jelentette, olyan mennyiségű füstöt lélegzett be.
A helyzet annyira válságos volt, hogy még az utolsó kenetet is feladták neki.
Daniele Audetto, a Ferrari akkori csapatmenedzsere bement a kórházba, ám nem kapott jó híreket. A Laudát kezelő orvos közölte vele, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a pilóta túl fogja élni, ebből a szempontból a következő 48 óra kritikus lesz. Ezt hallva úgy döntött, hogy felhívja a csapat alapítóját, Enzo Ferrarit, hogy közölje vele a hallottakat.
„Elmondtam Ferrari úrnak, hogy Niki élete veszélyben van – emlékezett vissza az eseményekre a Beyond The Grid című podcastban. – Megkérdezte, hogy »Daniele, mit csinálsz a kórházban?« »Várok a hírekre, hogy aztán megosszam.« »Nem, neked nem a kórházban van a helyed, az orvosok vigyáznak Nikire. Most menj vissza a paddocba, és mondd meg Emerson Fittipaldinak, hogy felkínálom neki az autómat a szezon hátralévő versenyeire.« Senki nem gondolt arra, hogy Niki az idény vége előtt felépülhet, sőt, hogy egyáltalán újra versenyezhet, vagy hogy életben marad.”
Manapság alighanem óriási felháborodást keltene, ha kitudódna, hogy egy életveszélyes baleset után az érintett versenyző főnöke már akkor helyettest keres, amikor a pilótát jóformán még be sem szállították a kórházba.
A Commendatore azonban nem tartozott a legérzékenyebb tulajdonosok közé.
Audetto elmondta, főnöke úgy tekintett a történtekre, hogy a szezon további futamaira elveszítette egyik pilótáját, és ezt aligha lehetett felróni neki, mert valószínűleg mindenki más is ugyanezt gondolta, aki tudott Lauda állapotáról. A csapatmenedzser tehát visszament a futam helyszínére, miután Ferrari meggyőzte őt, hogy Fittipaldi biztosan el fogja fogadni az ajánlatát.
Ebben viszont tévedett, hiszen a kétszeres világbajnok nemet mondott. Nem azért, mert nem igazolt volna szívesen a Ferrarihoz, hanem amiatt, mert „Brazíliában megölnének”. Ő, valamint bátyja, Wilson ugyanis abban az évben alapították meg saját csapatukat, aminek szponzora a brazil Copersucar, a világ egyik legnagyobb nádcukorgyártó vállalata lett.
Fittipaldi elmagyarázta Audettónak, hogy rengeteg pénzt fektettek be miatta, hisznek benne, és neki most ez a projektje.
A következő jelölt Ronnie Peterson volt, akit nem volt egyszerű kivásárolni a March istállóból, mivel Max Mosley pénzt akart érte, Ferrari viszont nem volt hajlandó fizetni. Végül aztán egy szponzor segítségével sikerült elérni, hogy a svéd pilóta helyettesíthesse Laudát. Meg is állapodtak az első teszt időpontjáról, ám valami közbejött.
„Ferrari úr kapott egy telefonhívást Giovanni Agnellitől, a Fiat elnökétől, aki kijelentette, hogy »Niki megnyerte nekünk a világbajnokságot, és azt gondolja, hamarosan készen fog állni a versenyzésre« – árulta el Audetto. – Nagyon kérem, ne igazolja le Ronnie Petersont!”
A Fiat elnökének azért lehetett beleszólása a pilótakérdésbe, vagy egyáltalán bármibe a Ferrarinál, mert 1969 óta 50 százalékban a maranellói cég társtulajdonosa volt. Audettóék már éppen azon dolgoztak, hogy felkészítsék az autót a tesztelésre, amikor Ferrari titkára szólt neki, hogy a Commendatore azonnal beszélni akar vele. Az alapító pedig utasította, hogy fújják le a tesztet, mert az istállónak nincs szüksége Petersonra. A csapatmenedzser nem ismerte az előzményeket, ezért elkezdett ellenkezni, de ezzel csak azt érte el, hogy felbőszítette főnökét, aki ezt követően már üvöltve parancsolta meg neki, hogy teljesítse a feladatot.
Audetto számára csak később derült ki, hogy a láncreakciót maga Lauda indította el. Miután megtudta, hogy csapata Peterson szerződtetésére készül, felhívta Luca di Montezemolót, a Fiat akkori versenyzésért felelős igazgatóját, aki az előző idényben még pont Audetto posztján tevékenykedett.
Ő továbbította a kérést Agnellinek, aki pedig lebeszélte Ferrarit erről a lépésről.
Hogy Lauda miért nem akarta, hogy a Ferrari szerződtesse a svéd pilótát? A címvédő addigra már 1977-re is aláírta a szerződését, és mindenáron el akarta kerülni, hogy együtt kelljen dolgoznia vele. Audetto szerint nem azért, mert félt volna tőle mint rivális, hanem mert 1972-ben Peterson volt a csapattársa a March-nál, és bizonyára rossz tapasztalatai voltak vele kapcsolatban. Az egykori csapatmenedzser ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a lábadozó pilóta nem azt követelte, hogy senki ne üljön be a helyére, hanem mindössze a March versenyzőjét nem akarta látni a csapat színeiben.
A Ferrari végül Carlos Reutemannt szerezte meg a Brabhamtől, ám az idén elhunyt argentin pilóta nem a nürburgringi futamot követő Osztrák vagy a Holland Nagydíjra kapott szerződést, hanem csak a monzai fordulóra. A maranellóiak ugyanis időközben felmerült, hogy az egész idénytől visszalépnek, amiben Lauda balesete mellett az is közrejátszott, hogy James Hunt visszakapta spanyolországi győzelmét. A spielbergi hétvégét ki is hagyták (a mai napig ez az utolsó alkalom, hogy egyáltalán nem léptek pályára), Zandvoortban pedig csak Clay Regazzoni vezetett.
Reutemann leigazolásával azonban akadt egy kis gond: Lauda felépülése sokkal gyorsabban haladt a vártnál,
és az Olasz Nagydíjhoz közeledve közölte Audettóval, hogy tesztelni szeretne, mert Monzában már ott akar lenni a rajtrácson. Az osztrák pilóta a csapatmenedzser lelkére kötötte, hogy mindenképpen mondja meg főnökének, hogy készen áll a visszatérésre. A címvédő valóban elhivatott volt, hiszen még azt sem engedte, hogy az összes tervezett arcplasztikai műtétet elvégezzék rajta.
Ferrari nem ellenkezett, de leszögezte, Laudának Fioranóban nemcsak azt kell bizonyítania, hogy gyors, hanem a fittségéről is tanúbizonyságot kell tennie. Innentől kezdve viszont nem állhatott versenyzője útjába, így felkészült arra, hogy adott esetben három autóval kell rajthoz állniuk. Audetto átadta az üzenetet, az osztrák versenyzőnek, aki el is utazott a Ferrari tesztpályájára.
Amikor megérkezett, az egy olyan látvány volt, amit soha az életben nem fogok elfelejteni
– idézte fel az olasz szakember. – Niki a repülőgépével jött Fioranóba, amit nyilvánvalóan ő vezetett. Nagyon sápadt volt, tele sebekkel, kihullott a haja és nem tudta becsukni a szemét. Olyan volt, mint egy szellem.”
Laudának még az overálja is túl nagy volt, mivel a balesete óta eltelt időszakban tíz kilogrammot fogyott. Beült az autóba, megtett két nagyon lassú kört, majd vissza is hajtott a bokszba, és a jelenlévők már-már letettek arról, hogy ott lesz Monzában. Aztán viszont kiderült, hogy csak a biztonsági öve volt túl laza, és miután orvosolták a problémát, ismét pályára gördült. A következő tíz kör még arról szólt, hogy megtalálják a beállításokat, ezt követően viszont egyre gyorsabbá vált, és a nap végére a körrekordot is megközelítette.
Audetto szerint Lauda nagyjából 60 kört tett meg, amivel mindenkit meggyőzött arról, hogy gyors és fitt. Még úgy is, hogy a külseje éppen ennek ellenkezőjét sugallta. „Ha az ember meglátta Nikit, akkor nem hitte el – magyarázta. – Ha ránézett az arcára, a bőrére…
Ferrari viszont közölte, hogy »felkészítünk egy harmadik autót: Reutemann-nal, Regazzonival [és] Niki Laudával [fogunk felállni]«.”
Ezzel tehát biztossá vált, hogy a címvédő mindössze hat héttel a borzalmas balesete után visszatér a mezőnybe, amire az orvosai is rámondták az áment. Felesége, akivel négy hónappal korábban házasodott össze, hiába ellenkezett. „Nem ő vezeti az autót, hanem én, és mindketten jól vagyunk – idézi akkori szavait a Daily Mail. – Én nem úgy élek, mint mások: ha képes vagyok járni és vezetni, miért feküdjek egy kórházban?”
A pénteki nap, ahogyan manapság, úgy akkoriban is a gyakorlásról szólt. Lauda 40 nap elteltével vezethetett újra versenyhétvégén, a szabadedzés viszont nedves pályán zajlott. Ennek következtében az első alkalom nagyon rosszul sült el.
„Monzában megbénított a félelem – fogalmazott Lauda az önéletrajzi könyvében. – Annyira rémisztő volt az esős pénteki edzés, hogy az első adandó alkalommal kiszálltam az autóból. El kellett játszanom a hőst, hogy időt nyerjek magamnak, és rendezzem a dolgokat. Amikor beültem a pilótafülkébe, annyira hatalmába kerített a félelem, hogy minden motivációs elméletem elszállt. Ment a hasam, a szívem hevesen vert és hánytam.
Visszatértem a hotel nyugalmába, és átgondoltam a helyzetet.”
Az osztrák pilóta elmondása szerint ott követte el a hibát, hogy olyan gyorsan akart hajtani, mint a balesete előtt, és nem vette figyelembe az állapotát, illetve az esős körülményeket. Emiatt nem érezte magát biztonságban, és bizonyos szituációkat túlreagált ahelyett, hogy teljes mértékben az irányítása alatt tartotta volna az autót. Ez a felismerés segített neki, hogy a hétvége későbbi részében elnyomja az idegességét.
Laudának azonban nem csupán mentális problémákkal kellett megküzdenie. Nyilvánvaló volt, hogy állapota még közel sem mondható száz százalékosnak, ami fizikailag is borzasztóan megnehezítette a helyzetét.
Amikor Niki levette a sisakját, az egész maszk vörös volt a vértől
– emlékezett vissza Audetto. – Nyilván nem volt képes leszedni magáról, mert a vér miatt ráragadt az arcára, szóval vizet kellett használnunk, és heten tudtuk eltávolítani a maszkot. A baleset miatt nem tudta becsukni a szemét, ami így mindig benedvesedett, szóval a látása sem volt valami jó.”
Mindezek ellenére Lauda az időmérőre összeszedte magát, és az 5. helyet szerezte meg. A címvédő ráadásul mindkét csapattársát megverte, hiszen Reutemann a 7., míg Regazzoni csak a 9. pozícióban végzett.
A futamot viszont nem kezdte jól, ugyanis a rajt után egészen a 12. helyig csúszott vissza, és mind az argentin, mind a svájci versenyző megelőzte. Pár körrel később azonban már a 9. pozícióban talált magát, a verseny alatt pedig még tovább zárkózott.
A 12. körben megelőzte Reutemannt, akit eredetileg a helyére szerződtettek, és akit Lauda antipatikusnak tartott. Egy körrel később Vittorio Brambilla mellett is elment, és annak ellenére, hogy az áldozata olasz volt, a közönség hatalmas ovációval fogadta a manővert.
Ezt követően üldözőbe vette Jody Schecktert, akit a 41. körben utasított maga mögé, és ezzel visszaszerezte eredeti rajtpozícióját. Ekkor viszont még nem volt vége, ugyanis Patrick Depailler a másik Tyrrell volánja mögött motorhibával küszködött, így Lauda a 4. helyen ért célba.
Az előzmények ismeretében pedig mindez felért egy győzelemmel.
Regazzoni ugyan felállhatott a dobogóra, de a valódi ovációt nem ő kapta, hanem a teljesen kimerült Lauda, akinek a nevét skandálták. Audetto elmondta, igyekezett minél inkább megóvni őt a káosztól, és mivel a munkájára kellett koncentrálnia, nem mutathatta ki érzelmeit. Belül viszont nagyon is tudta, hogy mennyire különleges pillanatoknak lehetett szemtanúja.
„Ez olyan momentum volt, amelyet át kellett élni ahhoz, hogy az ember megértse, mennyire jó, mennyire elszánt és mennyire erős volt Niki Lauda – ecsetelte. – Nemcsak egy bajnok volt – persze nyert három címet –, hanem egy hihetetlen ember is. Nem csupán az érzelmeit tartotta az irányítása alatt, de az erejét is. Negyven nappal korábban egy helikopterben láttam, és azt gondoltam, hogy »soha többé nem látlak élve«. [Aztán] versenyzett Monzában és a negyedikként végzett? Ez hihetetlen. Ezeket a pillanatokat nem fogom elfelejteni, még a következő életemben sem.”
A 78 éves egykori csapatmenedzser hozzátette, ez volt a legnagyobb versenyzői teljesítmény, amit pályafutása során látott. Senki nem számított arra, hogy Lauda ennyire előkelő eredményt ér el a balesetét követő első futamán, korábban pedig egyetlen ember sem gondolta, hogy ilyen korán visszatér. Az érintett viszont úgy vélte, hogy ezt a lehető leghamarabb meg kell tennie.
Az ember minél tovább vár, annál több probléma merül fel
– jelentette ki még a futam előtt a BBC-nek. – Igen, voltak fájdalmaim, ami a fejemen található égési sérülések miatt logikus, a legfontosabb mégis az volt, hogy minél gyorsabban visszatérhessek az autóba.”
Ez utóbbinak viszont vannak korlátai, legalábbis egy ilyen baleset után. A mai pilóták a fizikai állapotuknak, valamint a jelenlegi orvostudománynak köszönhetően minden bizonnyal képesek lennének hasonlóra, de akkoriban ez nagyon nem volt magától értetődő. A versenyzők jelentős része ugyanis olyan életvitelt folytatott, amely napjainkban elképzelhetetlen lenne az F1-ben.
„Niki nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is rendkívül erős volt – méltatta őt Audetto. – Soha nem ivott alkoholt, és nem is dohányzott. Megváltoztatta az F1-es pilóták szemléletét: az olyan versenyzők, mint Mario Andretti, Clay Regazzoni és Jacques Laffite, mind romantikus srácok voltak. Úriemberként viselkedtek, sokat kockáztattak, [imádták] a nőket, valamint teniszeztek és golfoztak. Niki nem, ő volt az első profi az F1-ben. Rendelkezett fizioterapeutával és kizárólag tejet ivott, ezért fitt volt.”