Vágólapra másolva!
A világbajnoki címvédő, Max Verstappen az élről rajtolva állt ki az Ausztrál Nagydíjon, miután technikai hiba hátráltatta és az autója jobb hátsó féke is kigyulladt.

Max Verstappen jól indult a futamon, az első kanyarban még ő fordult elsőnek, a harmadik körben viszont lelassult és füstölni kezdett az autója, amin a fék ragadt be. A holland kiállt a boxba és nem is tudta folytatni a versenyt, miután kigyulladt a fék és alaposan roncsolódott az autója.

Max Verstappen a boxban szállt ki a kigyulladt autóból
Fotó: Scott Barbour / POOL / AFP

„Az autóban már a hármas kanyarban éreztem, hogy nagyon furcsán viselkedik, pedig nem is nyomtam igazán. Amikor kiszálltam, megnéztük az adatokat, és kiderült, hogy amikor a lámpák kialudtak, már akkor beragadt a fék. Nem tudott megfelelően hűlni, instabillá vált az autó, és fel kellet adni a versenyt. Ez természetesen nem ideális, de ez benne van. A legfontosabb, hogy megértsük, mindez miért történt” – mondta Verstappen.

„A hőmérséklet nőtt, olyan volt, mintha behúzott kézifékkel vezettem volna, így érthető, miért viselkedett így az autó. Ezt leszámítva az autó biztató jeleket mutatott, jó munkát végzett a csapat, de ez is azt bizonyítja, hogy egy beragadt fék nem segít” – tette hozzá.

A háromszoros világbajnok a kiesése ellenére vezeti a világbajnoki pontversenyt. A holland legutóbb 2022-ben, szintén Ausztráliában nem tudott futamot befejezni, zsinórban kilenc futamgyőzelem után nem ért célba.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.