A 2006-ban világbajnokságot nyert olasz válogatott Gianluca Zambrotta tavaly nyáron az FC Barcelonába igazolt, és a szezon második felében már azt nyújtotta a katalán együttesben, amit a szurkolók vártak tőle. A bajnoki cím elvesztése után a sokoldalú védő nagyon bízik benne, hogy a következő szezonban a Barca visszavághat a Real Madridnak.

Zambrotta ha kell, balbekk, ha kell, jobbszélső
A további sporthírekhez ide kattintson!
Global Soccer
FutballrekordokPárjukat ritkító érdekességek a focivilágból.
SztárneveldékKis klubok, ahonnan nagy játékosok indultak.
- A spanyol bajnoki címért folytatott küzdelem rendkívül drámai volt. Milyen érzés volt ezt vesztes félként megélni?
- Az egész csapat nagyon csalódott, hiszen mi is tudjuk, hogy a bajnoki címet mi engedtük ki a kezünkből. Az utolsó hetekben személy szerint kiváló formában éreztem magam, és úgy érzem, hogy jól ment a játék, így aztán különösen motiváltan várom a következő idényt, ahol reményeink szerint visszaszerezhetjük az aranyérmet.
- A bajnoki cím Fabio Capellóé lett. Hogyan hasonlítaná őt össze Frank Rijkaarddal?
- Ami Rijkaardot illeti, azt hiszem, kölcsönösen tiszteljük egymást, és a keretben minden játékosnak kiváló a kapcsolata vele, mind szakmai, mind személyes szempontból. Rijkaard mindig megpróbálja megérteni a focistáit. Nincsen könnyű dolga, hiszen rengeteg kiváló labdarúgó dolgozik a keze alatt, de mindenkit nem küldhet egyszerre a pályára. Kiváló edző, akárcsak Capello, akivel két szezonon keresztül dolgoztam együtt, és soha semmilyen problémám nem volt vele. Ő igazi profi, és nagyra tartom, de jobban örültem volna, ha a Real Madridnál nem ilyen sikeres.
- Ez volt az első szezonja légiósként. Milyen új tapasztalatokat szerzett Barcelonában, illetve Spanyolországban?
- A környezetváltás jó döntés volt, nem csak a pályán, hanem az azon kívül szerzett élmények miatt is. A külföldi tapasztalatoknak köszönhetően emberként és játékosként is fejlődtem.
- Az olasz lapokban kapcsolatba hozták már az AC Milannal, az Interrel és a Juvéval is. Mi az igazság ezekből a pletykákból?
- Egyszerre minden és semmi. Jelenleg kiválóan érzem magam Barcelonában, és maradni szeretnék, hogy a következő szezonban még jobb eredményeket érjünk el. Remélem, hogy visszavághatunk a Real Madridnak a bajnokságban vagy a Bajnokok Ligájában. A szezon elején még nem voltam csúcsformában, elsősorban a világbajnokság okozta fáradtság miatt, és csak lassan jöttem bele a játékba, vagyis van hová fejlődnöm. Ami az olasz klubokat illeti, jelenleg senkivel sem tárgyalok, de sohasem lehet tudni, mint hoz a jövő. Tavaly sem gondolta volna senki, hogy a Barcelonában folytatom.
- Hogyan látja az olasz válogatott szereplését a vébé óta?
- Hiába értünk el világraszóló sikert a világbajnokság megnyerésével, a lényeg nem változott. Mindig szívesen lépek pályára a squadra azzurrában, még a gyengébb válogatottak ellen is. Azt hiszem, minden sportoló számára a legfontosabb, hogy hazáját képviselheti.
- Ezzel talán arra akar utalni, hogy van olyan társa, akinek nem mindegy, hogy Litvánia vagy Franciaország az ellenfél?
- Egyáltalán nem, mindenkinek a saját dolgával kell törődnie. Csak hangsúlyozni akarom a tényt, hogy a csapat a világbajnokság után is erős maradt az egyes sztárok nélkül is, és hogy minden mérkőzésre ugyanúgy kell készülni, függetlenül attól, hogy a Feröer-szigetekkel vagy Franciaországgal játszunk. Az újságok által állandóan előhozott téma, hogy Francesco Totti akar-e játszani a válogatottban vagy sem, nem tesz jót a squadra azzurrának.
- Milyen esélyük van a 2008-as Eb-re való kijutásra?
- Nem állunk rosszul: jelenleg másodikak vagyunk csoportunkban, és szeretnénk az első helyen végezni. Az igazi próbatételt nem a riválisok elleni mérkőzések jelentik, hiszen Skócia, Ukrajna vagy Franciaország ellen sohasem hiányzik a motiváció - inkább a kiscsapatok, jelen esetben Litvánia, Grúzia és a Feröer-szigetek ellen szoktunk szenvedni.
Forrás: www.espnsoccernet.it
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?