A portugál labdarúgás az utóbbi időben a szélsőiről híresült el. A Cristiano Ronaldóig és Naniig tartó sort Luis Figo nyitotta, és a jelenleg az FC Internazionaléban szereplő sztár egyik első "utódjának" Simao Sabrosát tartották, aki szintén a Sportingban nevelkedett, majd onnan az FC Barcelonába igazolt. A katalánoknál ugyan nem találta meg a számítását, de azóta már többször bizonyította, hogy ő is méltó folytatója a hagyományoknak.

Rendeljen online!
A Portugália északi részén fekvő Vila Real tartomány nem tartozik az ország legfejlettebb részei közé, az ott lakók többsége apró falvakban él - egy ilyen kis településen, Constantimban látta meg a napvilágot 1979. október 31-én Simao Sabrosa is. Az alig ezer lakosú faluban túl sok szabadidős tevékenységre nem volt lehetőség, ám Simaónak erre nem is volt szüksége: házuk szomszédságában ugyanis volt egy futballpálya, és amikor csak tehette, itt kergette a labdát a bátyjával, Serafímmal. A tesónak köszönhetően ráadásul rendre az idősebbek között játszhatott, ami még jobban elősegítette a fejlődését. Persze a tehetsége eleve adott volt, már akkor fantasztikusan bánt a labdával, aminek a környéken gyorsan híre ment.
Az egyik szomszéd ráadásul a tartomány fővárosában, Vila Realban működő sportiskolában, az Escola Diago Caóban dolgozott, és elhívta próbajátékra a tízéves tehetséget, akit rögtön ott is tartottak a csapatban testvérével együtt. Simao két évet töltött el az utánpótlás-egyesületben, amellyel tartományi bajnokságot is nyert, így aztán országos szinten is megmutathatta magát. Ott ugyan előbb a Boavista FC, majd a következő évben az FC Porto ellen elvérzett a gárda, de ez elég volt ahhoz, hogy az ifjú tehetség felhívja magára a figyelmet. A család ugyan eleinte ódzkodott attól, hogy elengedjék a mindössze 13 esztendős srácot a szülőhelyétől igen csak messze található fővárosba, de a lisszaboni Sporting CP vezetősége meggyőzte a szülőket arról, hogy Simaóra fényes jövő vár - így aztán a göndör hajú talentum 1992. november 22-én beköltözött a Sporting utánpótlás-akadémiájára.
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?