A Schalke kerete alaposan átalakult a nyáron, Raúl megszerzése világszenzációt jelentett, de a gelsenkircheniek vereséggel rajtoltak a Bundesligában. Felix Magath mindig is hangoztatta, hogy még egy játékmester és egy csatár hiányzik az ideális csapathoz - a Sportbild információi szerint mindkettő megszerzéséhez közel áll.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
A Sportbild úgy tudja, hogy a Schalke megegyezett a Wolfsburg bosnyák irányítójával, Zvjezdan Misimoviccsal, illetve az Olympiue Marseille brazil támadójával, Brandaóval. Előbbi megszerzése annyiban nem lenne meglepetés, hogy a Schalke korábban is érdeklődött a középpályás iránt, aki már dolgozott Magath-tal. A wolfsburgiak ugyanakkor kategorikusan kijelentették, hogy a focista semmi pénzért nem eladó.
A helyzetet az módosította, hogy a Wolfsburg közel áll a Juventus irányítójának, a brazil Diegónak a megszerzéséhez, és így már elengedheti Misimovicsot, akit a hírek szerint évi 3,5 millió eurós fizetéssel vár a Schalke.
Ami Brandaót illeti, a csatár az első két fordulóban hiányzott a Marseille-ből, a hétvégén viszont a kezdő tizenegy tagja volt. Az OM ugyanakkor a napokban két csatárt is vett (Loic Rémyt és André-Pierre Gignacot), ami arra utal, hogy a brazil megint kiszorulhat a csapatból. A Sportbild információi szerint a Schalke egyébként már meg is egyezett a francia klub vezetőivel Brandaóról, aki az előző szezonban nyolc gólig jutott a Ligue 1-ben.
További átigazolási hírek
A West Ham United eladta olasz csatárát, Alessandro Diamantit a Bresciának.
Az Athletic Bilbao középpályása, David López 2013-ig meghosszabbította szerződését.
A PSV Eindhoven középpályását, Ibrahim Afellayt a Fiorentina szemelte ki.
A Hannover érdeklődik a Wolfsburg dán középpályása, Thomas Kahlenberg iránt.
A Barcelona fiatal játékosa, Víctor Sánchez kölcsönbe a Getafébe kerülhet.
A Villarreal balhátvédjének, Joan Capdevilának az ügynöke szerint védencét a Juventus vinné.
A Bayern München az Olympique Marseille középpályásával, Mathieu Valbuenával erősítene.
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.