Vágólapra másolva!
A soproni labdarúgók vasárnap a bajnok Ferencváros együttesét fogadják a Káposztás utcai stadionban. Reszeli Soós István szakvezető úgy látja, a kiesés nemhogy törést nem okoz a Fradinál, hanem egy lelkes, igen-igen motivált és immár csak a bajnokságra koncentráló gárdát látnak vendégül.

Reszeli szerint Splitben már kitűnően futballoztak a zöld-fehérek, akiket a drámai kiesés csak még inkább összerázott - kizártnak tartja, hogy a szerdai 120 perc miatt vasárnap kondicionális problémái lennének a ferencvárosiaknak. A Matáv szakvezetője hozzátette: lesz néhány teljesen friss, fitt játékos is Csank János csapatában. Azokra az idegenlégiósokra gondolt, akiket későn igazolt az FTC, és ezért nem tudtak pályára lépni Splitben, viszont Sopronban nyilván igyekezni fognak, hogy bizonyítsák: helyük van a csapatban, akár a kezdő tizenegyben is.

A soproniaknál mindenki harcra kész, Reszeli mester játékosai mellett az utóbbi időben az együttesnek oly sokat segítő közönségben is bízik. A szakvezető szerint most már a helyenként tetszetős futball mellett itt az ideje, hogy a játék eredményességgel párosuljon. A találkozóra egyébként hivatalosak a hétfői napot Sopronban töltő, a Pro-licenszes képzésben részt vevő edzők is.

Botár László

Korábban az [origo]-ban:

Ki lehet-e heverni Splitet Sopronban?
Vincze Gábor: "Felszívjuk magunkat a Fradi ellen!"