Vágólapra másolva!
Az olasz bajnokság tavalyi győztese, az ősszel még nyeretlen Lazio színesen elcserélné nyári sztárigazolását, a Rómában csődöt mondott Gaizka Mendietát, s állítólag a Real Madrid az összeférhetetlen brazil Roberto Carlost adná érte cserébe.

Mendieta
Mendietát eddig nem tudta "használni" a Lazio

A két fővárosi klub eddig még nyeretlen volt a Serie A-ban, vasárnap az olasz Szuperkupa "újrajátszásán" az AS Roma legalább megtörte ezt a rossz sorozatot a Fiorentina 2-1-es legyűrésével. A csődeljárástól megmenekült kupagyőztes szerezte meg a vezetést Adani fejesével, ám négy perccel később Totti 11-esből egyenlített, és Fabio Capello kedvence, Panucci - akit annak idején a Milanból a Real Madridba is magával cipelt, most pedig Monacóból Rómába csalt - a 87. percben fél méterről a győztes gólt is befejelte.

Roberto Mancini összeszólalkozott Capellóval az öltözőfolyosón, mert Messina bíró nem adott Chiesának büntetőt, Zagót pedig kiállíthatta volna, mert az első félidő végén könyökkel leütötte Vanolit.

A Milan viszont úgy verte Inzaghi és Laursen góljaival a tavalyi bajnok Laziót, hogy Alberto Zaccheroni, akit csütörtökön neveztek ki a francia Nantes elleni BL-vereség után lemondott Dino Zoff helyére, csak a San Siróba vonultában mosolyoghatott. "Zac" két éve még a Milannal nyert bajnoki címet, s március 14-én menesztették - szintén BL-kudarc, a Deportivo elleni 1-1 nyomán. A közönség ovációján kívül más öröme nem volt a visszatérésben, a szétesett római mozaikot nem tudta két nap alatt összerakni, sőt, Favalli, Crespo, Nesta és Dino Baggio egyaránt combhajlítóizom-húzódást szenvedett, így a Lazio a 62. perctől tíz emberrel szenvedte végig a meccset.

A még nyeretlen Lazióban továbbra sem találja a helyét Mendieta, vagy az edzők nem találják az övét: Zoff gyakorlatilag csatárként, "Zac" védekező középpályásként játszatta. Az ütközőzónában labdaszerzőként csődöt mondott Mendietát állítólag vinné a Real Madrid, s a spanyol vezetőség minden tagjával összeveszett Roberto Carlost adná érte kölcsönbe, csakhogy a baszk sztár eladásakor a Valencia kikötötte, a rómaiak nem adhatják tovább spanyol együttesnek.

Portugál lapértesülés szerint a Real Madird Marius Niculae-t, a Sporting Lisboa 20 éves román játékosát is leigazolná.

Németh Andrea

Korábban: