Vágólapra másolva!
Eredetileg kedd este, a Lokomotiv Moszkva elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés után szeretett volna hazautazni az orosz fővárosból a Real Madrid labdarúgócsapata, a "Királyi Gárdát" szállító repülőgép hajtóműve azonban röviddel az indulást követően kigyulladt, ezért a pilótának kényszerleszállást kellett végrehajtania.

Senki nem sérült meg, a műszaki vizsgálat során megállapították, hogy egy madár került a motortérbe.

"Nagy csattanást hallottunk, majd láttuk a lángokat" - idézte fel az esetet szerdán, már Madridban Jorge Valdano sportigazgató. "Bemondták, hogy visszafordulunk, de ne aggódjunk. Nem is volt pánik a fedélzeten, bár néhányan biztosan megijedtek. Én is csak akkor nyugodtam meg igazán, amikor kiszálltam a gépből. Mivel csak reggelre tudtak számunkra másik repülőt biztosítani, Moszkvában töltöttük az éjszakát."

A BL tegnapi szerdai játéknapjára visszatérve, nézzük, mit nyilatkoztak a boldog győztes és a csalódott vesztes edzők:

"Tökéletes este volt, ezt érted tettük, Gerard (Houllier vezetőedző szívműtéte után lábadozik - A szerk.). A fiúk megígérték, hogy mindent elkövetnek a győzelemért, mert így tudnak a legjobban hozzájárulni a gyógyulásához. Az első félidőnek volt egy 20 perces szakasza, amelyben a dortmundiak nyújtottak jobb teljesítményt, a második játékrészben azonban már nem fenyegette komoly veszély a győzelmünket" - mondta Phil Thompson, a Vörösök "ideiglenes" edzője, aki szinte minden nyilatkozatában megemlíti a "főedző" Gerard Houllier-t. A Liverpool 2-0 arányban verte a Dortmund csapatát, nézzük, mit mondott a meccsről Matthias Sammer, a Borussia Dortmund vezetőedzője: "Az elszántsággal nem volt baj, sajnos mindkét gólt súlyos védelmi hiba előzte meg és a támadásainkból hiányzott az átütőerő. A Liverpool otthonában nem szégyen kikapni, a hazaiak jobban játszottak, győzelmük jogosságához nem férhet kétség. A továbbjutást a korábbi meccseinken kellett volna bebiztosítanunk. Nincs más lehetőségünk, az UEFA Kupában kell megpróbálni minél tovább versenyben maradni. A keretünk nagyon erős, ezért minimális elvárás a négy közé kerülés."

"Buta gólt kaptunk, s ez könnyen megfoszthatott volna bennünket a legfőbb célunk elérésétől, a továbbjutástól. Szerencsére mégis szép emlékekkel hagyhatjuk el Kijevet" - ezek már Jaime Pacheco, a Boavista edzőjének a szavai: csapata 1-0-ra kikapott Kijevben, ám továbbjutott, míg a Dinamo csoportjában a győzelem ellenére is csak az utolsó lett.

A játéknap legnagyobb vesztese a Lazio, amely Nedved, Verón és Salas távozása óta (igaz, érkezett - többek között - Mendieta, Kovacevic Stam és Fiore) szörnyű teljesítményt produkál: "Kevés helyzetet alakítottunk ki, alig lőttünk kapura, így nem lehet meccset nyerni. Különösen fájó, hogy a gólt akkor kaptuk, amikor a legjobban játszottunk" - mondta Alberto Zaccheroni, a rómaiak szakvezetője. "A vezetőkkel hamarosan leülök, és nyugodt körülmények között értékeljük a kialakult helyzetet. Nagyon jó játékosaink vannak, csak egyelőre nem alkotnak egységes csapatot. Ennek kialakítása természetesen az én feladatom, remélem a szurkolók is megértik, hogy időre van szükségem. Az igazi munka most kezdődik."

Zaccheroni a BL-csoportmérkőzések 3. fordulója után váltotta a kispadon Dino Zoffot. A Lazio a "félidőben" egyetlen ponttal sem rendelkezett, az edzőcserét követően két találkozót is megnyert, ez azonban kevésnek bizonyult a továbbjutáshoz.

Korábban:

A Lazio még az UEFA-kupát sem csípte el