Vágólapra másolva!
A spanyol bajnokság 18. fordulójának szombati játéknapján mindkét rangadónak kikiáltott találkozón 2-0-s hazai győzelem született. Az nem nagyon számított meglepetésnek, hogy a Depor begyűjtötte a három pontot a Betis ellen, hiszen a corunaiak a Riazór-stadionban rendre nyerni szoktak, ám a barcelonai derbin az Espanyol győzelme már a szenzáció kategóriába tartozik, hiszen a Barcelona ezzel még egy helyet csúszott hátra a tabellán, és már csak a nyolcadik pozíciót foglalja el.

A Depor-Betis meccsen többek között az ideiglenes elsőség volt a tét, hiszen a mérkőzés győztese legalább egy napig a tabella élére állhatott, hiszen a Real Madrid csak vasárnap lép pályára. A hazai csapat szokásától eltérően két csatárral lépett pályára, vagyis a holland Roy Makaay és Diego Tristán is játéklehetőséget kapott, és ez a taktika ismét bejött, hiszen a németalföldi támadó már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést a sérülése után a csapatba visszatérő Fran beadását követően. (A kérdés csak az, hogy Irureta mester miért nem alkalmazza gyakrabban a kétcsatáros felállást.) Ezután kiegyenlített játék folyt a pályán, ám a sevillai gárda sorra kihagyta helyzetit, így az eredmény nem változott, egészen a 71. percig, amikor is a hazaiak középpályása, Sergio bebiztosította a győzelmet a Depor számára.

Rossz idők járnak mostanában az FC Barcelonára, hiszen a múlt héten a Villarreal elleni győzelemmel egy öthetes nyeretlenségi szériának vetett véget a csapat, de könnyen lehet, hogy most egy újabb negatív sorozat vette kezdetét. A városi derbin ugyanis az Espanyol legyőzte a "nagy testvért", és ez könnyen lehet, hogy a katalánok trénerének, Carles Rexachnak az állásába kerül. A Barcából sérülés, illetve eltiltás miatt Rivaldo, Patrik Andersson és Xavi is hiányzott, így Rexach mester a holland Patrick Kluivertre szabott ki kulcsfeladatot, neki kellett volna a középpályáról irányítani a gárdát. A hazai csapat edzője, Paco Flores azonban előre sejtette, hogy ez lesz a vendégek taktikája, így két középpályását, Alex Fernandezt és Moralest kifejezetten azzal a feladattal küldte pályára, hogy kivegyék a játékból Kluivertet. Ez tökéletesen sikerült, és így a Barca támadójátéka szinte a nullával volt egyenlő. Az első félidőben a hazaiak sem nagyon veszélyeztettek, a második játékrészben azonban a csapatkapitány, Raúl Tamudo révén kétszer is betaláltak. Igaz, az első gólhoz a csatárnak nem sok köze volt: Frank de Boer rosszul sikerült hazaadását a kapus, Roberto Bonano kétségbeesetten próbálta kivágni, ám telibe találta a labdára rástartoló Tamudót, akiről a játékszer a kapuba hullott. Az Espanyol második találata már szebb volt, Tamudo itt egy szögletet követően Rotchen csúsztatását fejelte közvetlen közelről a hálóba.

Gólzáporos győzelmet aratott a Real Sociedad, amely a Valladolidot ütötte ki 6-0-ra. Ilyen nagy gólkülönbségű diadal a Primera Divisiónban utoljára 14 hónappal ezelőtt volt, és a baszkok abban is részt vettek, igaz, akkor a szenvedő alanyok voltak a Barcával szemben.

Primera División, 18. forduló:
Espanyol - FC Barcelona 2-0 (0-0)
gól: Tamudo (58., 70.)

Deportivo La Coruna - Betis 2-0 (1-0)
gól: Makaay (8.), Sergio Gonzalez (72.)

Sevilla - Celta Vigo 0-1 (0-0)
gól: Catanha (58.)
kiállítva: Silvinho (Celta, 90.)

Tenerife - Las Palmas 1-3 (0-1)
gól: Lussenhoff (50.), illetve Tevenet (12.), Josico (53.), Nacho Gonzalez (73., 11-esből)

Valencia - Malaga 2-1 (2-1)
gól: Vicente (26.), Mista (30.), illetve Dario Silva (14.)
kiállítva: Musampa (Malaga, 60.)

Korábban:

Zamorano visszatérhet Spanyolországba