Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság meglepetéscsapata, az újonc Chievo Verona immár hét forduló óta képtelen nyerni, Luigi Del Neri vezetőedző mégis ünnepi vacsorán látja vendégül játékosait kedden este egy elegáns veronai étteremben.

A fennállása első élvonalbeli idényét mesésen kezdő Chievo egyre fogyó erejéből a 27. fordulóban csak egy soványka döntetlenre futotta a tökutolsó Venezia ellen. A társulat utoljára január 30-án nyert a Lazio ellen, azóta hat döntetlen és egy vereség a mérlege, s a képzeletbeli tavaszi tabellán utolsó lenne.

Ám ősszel annyi pontot szerzett Luigi Del Neri együttese, hogy ennek ellenére a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helyért küzd. A vezetőedző és a Serie A legfiatalabb klubelnöke, a 32 éves Luca Campedelli pedig kedd este vacsorát ad a játékosok tiszteletére, mert azok teljesítették a szezon előtt kitűzött, ma már kissé nevetségesnek tűnő célt: elérték a bennmaradáshoz szükséges negyven pontot.

"Kedden megvendégelem a játékosokat, mert már 42 pontunk van, tehát a tabella utolsó négy csapata már nem érhet be minket" - mondta a mindig óvatos Del Neri. "Most már bevallhatom, a kiesés elkerülése elképzelhetetlennek tűnt számunkra a szezon kezdete előtt, úgyhogy a játékosok minden elismerést megérdemelnek, hogy a jóslatokkal dacolva, gond nélkül benntartották a Chievót."

A Serie A történetében egyébként korábban még sohasem fordult elő, hogy egy újonc egyesület karácsonyig vezesse a táblázatot.

Németh Andrea

Korábban:

Fórum:

Melyik a legerősebb bajnokság?