Vágólapra másolva!
Amennyiben a papírforma érvényesül, úgy a hétvégi Bundesliga-fordulót követően nem lesz forradalmi változás a német labdarúgó-bajnokság élcsoportjában. Az élen álló öt csapat ugyanis egytől egyig hazai pályán szerepel, így várhatóan mind győzelemmel zárja a hetet.

Az álom egyik fele már teljesült Leverkusenben, hiszen a Bayer labdarúgócsapata a Deportivo otthonában szerdán kiharcolta a Bajnokok Ligája-továbbjutást. A hétre előirányozott másik terv, hogy az együttes megtartsa első helyét a Bundesligában is. Ehhez a gyógyszergyáriaknak szombaton az 1860 Münchent kell legyűrniük. A hazaiaknál az egyik legjobb formában lévő játékos, a Spanyolországban is gólt szerző válogatott középpályás, Michael Ballack nem játszhat, mivel egy hete begyűjtötte ötödik sárga lapját is. Az ellenfélnél Tyce, Cerny, Winkler, Greilich és Ipoua sérült, Lauth, valamint Görlitz pedig az amatőrcsapatban szerepel.

Az üldözők közül a második helyen álló Borussia Dortmund az UEFA-kupában remekelt, a Liberec 4-0-s legyőzése újabb erőt adhat az amúgy is jó formában lévő sárgáknak. Ráadásul hazai környezetben azt a Cottbust fogadja a Borussia, amely idegenben rendszerint silány teljesítményt nyújt, így még a sportszerűtlen viselkedés miatt hat mérkőzésre eltiltott Lehmann kapus, és a sárga lapjai miatt bűnhődő Wörns nélkül is a hazaiak az esélyesebbek. A Cottbusban a magyarok közül (a Kicker magazin szerint) csak Miriuta kezd, Sebők és Feldhoff sérült.

A bajnoki címvédő, de jelenleg csak harmadik Bayern München a harmatos Kölnt fogadja, és rakás hiányzó, a sérült Sagnol, Kuffour, Thiam, Scholl, Jancker, illetve az eltiltott Linke nélkül is biztos esélyes. A Kölnben csupán a piros lapos Donkov és a műtét után lábadozó Arveladze, Timm kettős nem léphet pályára.

Érdekes összecsapást hozhat a magyar vonatkozású Wolfsburg-Bremen mérkőzés. A vendégcsapat, soraiban Lisztes Krisztiánnal, mintha kicserélődött volna a téli szünetben: az őszi sikersorozatot ugyanis komoly visszaesés követte. A klubvezetés ennek ellenére hosszabbított a szakvezetővel, Thomas Schaaffal. Az együttesben Blank, Bogdanovic és Tjikuzu hiányzik majd. A hazaiak trénere, Wolfgang Wolf nem számolhat a piros lapja miatt eltiltott Franzcal, Madsen, Thomsen és Nowak sérült.

A hét legjobb német találkozójának a Kaiserslautern gelsenkircheni vendégjátéka tűnik. Tavaly egy komoly, 5-1-es sikerrel szakította meg szörnyű sorozatát a Schalke, előtte hat találkozón keresztül nem tudta legyőzni otthon a 'Lauternt. A tabella alapján most ismét a hazaiak az esélyesek, még akkor is, ha Thon, Nemec és Mpenza nem léphet pályára. A vendégeknél Brehme mester a sérült Koch és Malz mellett az eltiltott Grammozisra sem számíthat.

A hét végi párosítás:
szombat:
Bayer Leverkusen - 1860 München, St. Pauli - VfB Stuttgart, Hertha - Nürnberg, Hansa Rostock - Hamburg, Bayern München - Köln, Schalke 04 - Kaiserslautern, Freiburg - Mönchengladbach.

vasárnap:
Dortmund - Cottbus, Wolfsburg - Werder Bremen

Pincési László

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Korábban:

Hat perc alatt négy gólt lőtt a Dortmund