Vágólapra másolva!
Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen, élvezetes és izgalmas csatát láthattak a szurkolók Zalaegerszegen, ahol a Haladás vendégszerepelt. A pontosztozkodás a látottak alapján teljesen igazságosnak mondható.

Borsodi Liga, 33. forduló:
Zalaegerszeg - Haladás 2-2 (0-1)
Zalaegerszeg, 8500 néző
vezette: Ábrahám
gól: Kenesei (82.), Waltner (46.), illetve Leandro (34.), Alex (57.)
sárga lap: Molnár B. (6.), Waltner (52.), Csóka (75.), illetve Juhász (16.), Némethy (77.), Szekér (83.), Jankovics (84.)
Zalaegerszeg: Turi - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Szamosi - Nagy L., Molnár B., Balog (Sabo, 70.), Egressy (Róth, 76.) - Kenesei, Waltner.
Haladás: Takács - Kaj, Flávio Pim, Szekér, Selymes - Juhász, Némethy, Leandro - Fred (Jankovics, 64.), Preisinger (Alex, 28.), Halmosi.

34. perc: Kaj futott el a jobb oldalon, beadása után a labda a védőkről Leandro elé pattant, aki tizenöt méterről, kapásból a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).

46. perc: Kocsárdi jobb oldali beadását követően Waltner négy méterről a bal alsó sarokba fejelt (1-1).

57. perc: Halmosi a bal oldalról adott középre, a hazai védők hibáztak, a jobb oldalon érkező Alex hét méterről a hosszú sarokba lőtt (1-2).

82. perc: Róth átadása után Waltner továbbpörgette a labdát, majd Kenesei nyolc méterről a kifutó Takács felett a bal felső sarokba emelt (2-2).

Tapogatózó volt a játék az első percekben és a pálya eső áztatta mély talaját sem lehetett ideálisnak nevezni. Komplett kezdőcsapattal állt ki a ZTE, felgyógyult Kocsárdi és Egressy is, így helyet kaptak a kezdőcsapatban, a túloldalon Filipovic hiányzott a támadósorból. Óriási feszültség volt a pályán és a nézőtéren egyaránt, de ezt a nyugati végek rangadóján már megszokhattuk. Keneseinek kellett egy szögletrúgást elvégezni a Hali-tábor előtt, a vasiak annak rendje és módja szerint jól megdobálták a zalai támadót. Egy rendező önállósította magát, magához vette "fegyverét", egy jól megtermett porral oltót, és "lecsendesítette" vele a forrófejű szurkolókat. Némi meglepetésre nem kerekedett nagyobb balhé a magánakcióból. Waltnernek, Keneseinek és Nagy Lajosnak is volt közben helyzete, de a vezetést az első támadásukból mégis a vendégek szerezték meg, Leandro pazarul csavart a kapuba. A gól nagyon összezavarta a hazaiakat, akik kifejezetten örültek a pihenőnek.

Fordulás után egyből változott az állás, hiszen Waltnernek elég volt 42 másodperc az egyenlítéshez. A zöldek azonban nem roggyantak össze az óriási hangorkánban, sőt nem sokkal később egy fura találattal, de újból magukhoz ragadták a vezetést. Hatalmas erőket mozgatott meg Bozsik Péter alakulata az egy pontért, lehozta az indiszponált Egressyt és becserélte Róthot. A nézők által pályára követelt és Dunaújvárosban is győztes gólt szerző szélső nyolc perccel a vége előtt faképnél hagyott mindenkit, Kenesei pedig szép lövéssel megmentette az egyik pontot a házigazdáknak.

Bozsik Péter (Zalaegerszeg): "Nagy volt az iram, élvezhető volt a játék, a kapott gólok előtti hibáinknál viszont nem tudtam tapsolni."

Szentes Lázár (Haladás): "Van némi hiányérzetem, meg lehetett volna a három pont is. Egerszegen is meg tudtuk mutatni, hogy a jövőben számolni kell velünk."

Zsámár Roland

Ajánlat:

Korábban:

MTK-FTC örökrangadó a tragédia árnyékában

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?