Vágólapra másolva!
Mintegy száz élvonalbeli futballista vett részt tegnap Bukarestben azon a tüntetésen, melyet az Amatőr és Hivatásos Labdarúgók Egyesülete (AFAN) szervezett a román labdarúgásban fennálló állapotok ellen tiltakozva. A focisták főleg az elmaradt járandóságaik kifizetése érdekében emelték fel szavukat.

A transzparensekkel "felfegyverzett" tömeg a csendőrség által biztosított úton a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) székháza elé vonult, ahol stílszerűen piros lapot felmutatva követelték Dumitru Dragomir elnök lemondását.

Korábban az LPF február végéig adott haladékot a kluboknak a tartozások kiegyenlítésére. A Dragomirral való találkozás rövid ideig tartott, ugyanis az elnök ama kijelentésére, hogy a klubok 95 százalékban rendezték adósságaikat, Florin Prunea, az AFAN alelnöke kivonult az épületből a játékosokat képviselő Cristian Munteanuval, Iulian Miuval, Catalin Litával és Dan Potocianuval együtt.

Dragomir szerint az eseményen résztvevő játékosokat félrevezették, s az egész tüntetés csak Prunea és a tiszteletbeli elnök Ionut Lupescu népszerűsítésére szolgál. "Csak mintegy negyven futballistát véltem felfedezni, a többiek az AFAN által lefizetett emberek voltak. A LPF csak négyezer dollárral tartozik a kluboknak, én pedig nem tudok többet adni" - idézte a Mediafax Dragomirt, aki szerint a játékosok nem kérhetik a lemondását.

A LPF után a menet a szövetség (FRF) székházát "látogatta meg", ahol éppen a fórum végrehajtó bizottsága ülésezett. Lupescut és Alex Radulescu AFAN-elököt fogadta Mircea Sandu, a FRF első embere is, aki meghallgatta a követeléseket. Az érdekképviselet szerint olyan belső rendszabályzat elkészítésére kell kötelezni klubokat, amely rögzítené a játékosok feladatait, a futballista esetleges büntetésének mértéke pedig nem lehetne nagyobb az évi keresetének 5 százalékánál. Egy másik elképzelés szerint az egyesületek 60 napon belül ki kell fizessék az elmaradt járandóságokat, ha ez nem történik meg, akkor az illető kérheti a szerződés felbontását.

Az AFAN ezen kívül kérte, hogy legyen egy képviselője a FRF és a LPF végrehajtó bizottságában, valamint a közvetítési és reklámdíjakból minimum 10 százalékot kapjon. A futballisták tüntetésén részt vett az ismert játékosügynök Ioan Becali is, aki szerint a tiltakozóakció az első lépés a román labdarúgók gondjainak megoldása felé.

Ezek után álljon itt szabad fordításban néhány transzparens felirata:
"Mi a pályán haltunk meg: Haldan, Vrabioru, Neamtu. És ti?"
"A futballisták forradalma. Azt mondjuk: Elég a hazugságokból, a cirkuszból és az átverésből."
"Mi, labdarúgók összetörjük magunkat, hogy ti a zsebeteket tömhessétek meg."
"Tolvajok! Mondjatok le, Dumitru Dragomir te nekünk a második Ceausescu vagy."

Bánki József