Vágólapra másolva!
Egervári Sándor szerint "várakozásteljes a hangulat" az MTK-nál a HJK Helsinki elleni szerdai, 20 órakor kezdődő Bajnokok Ligája selejtező előtt, amelyen szóhoz juthat a kék-fehérek egyik legnagyobb erősítést jelentő nyári igazolása, a sérüléséből felépült Halmai Gábor is.

"Az a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt, s előnybe kerüljünk. Az is igaz, hogy két mérkőzésen lehet kiharcolni a továbbjutást, vagyis akár idegenben is képesek lehetünk erre" - mondta Egervári. "Tudjuk, hogy 180 perces kemény ütközet vár ránk a kellemetlen stílusú ellenféllel szemben." A vezetőedző hozzátette, hogy a felkészülés elején kulcscsonttörést szenvedett Illés Béla már részt vett a csapat hétfői edzésén, igaz a kemény ütközéseket azért még kerülte. "Örömteli, hogy szépen javul a sérültjeink állapota, így Halmai Gábor szerdán este teljesen egészségesen, igaz még nem tökéletes felkészültséggel le is ülhet a kispadra."

A szakember kedden hirdeti ki kezdőcsapatát. A Matáv-Sopron (2-1)elleni pénteki együtteshez képest mindenképpen változást jelent, hogy Arany Ászok Liga első találkozóját piros lap miatt kihagyó Torghelle Sándor pályára léphet a HJK Helsinki ellen.

Az MTK pénteki összeállítása: Végh - Molnár (Pisont, 46.), Komlósi, Juhász, Füzi - Czvitkovics (Zabos 78.), Zavadszky, Jezdimirovic, Rednic (Szabó, 46.) - Lengyel, Silva.

A HJK Helsinki, amely hétfőn megérkezett Budapestre, nehezen nyert az Inter Turku (2-1) elleni szombati bajnokin, Juho Mäkelä 86. és 91. percben szerzett találatával sikerült kicsikarnia a három pontot.

A szerdán 20 órától sorra kerülő találkozóra két kategóriában vásárolhatnak jegyet a szurkolók. A fedett lelátóra 2500, a szemközti "B" tribünre 1500 forint lesz a belépő. A már Budapesten tartózkodó finn együttes kedden 19:30 órától tart edzést, előtte Egervári Sándor csapata 18 órától gyakorol.