A Bologna példája is mutatja, hogy nem csak a bajnokság közben, hanem akár a holtszezonban is nagyot fordulhatnak az erőviszonyok egy klubon belül. Az előző idény végén még úgy tűnt, hogy a belső hatalmi harcból a tréner, Francesco Guidolin kerül ki győztesen a csapatkapitánnyal, Giuseppe Signorival szemben, hiszen az edzőnek bizalmat szavaztak, a csatárral pedig nem kötöttek új kontraktust. Ehhez képest pár nappal a bajnokság előtt Signori még mindig a Bologna focistája volt, a kispadon viszont már nem Guidolin ült.
A Bologna gárdája az elmúlt három évben Guidolin irányítása alatt folyamatosan fejlődött, egyre feljebb lépett a tabellán, és a tavalyi hetedik helyezés után a 2002-2003-as pontvadászatra a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása volt a célkitűzés. Ez azonban a bíztató kezdet után nem valósult meg, a csapat végül csupán a tizenegyedik helyet szerezte meg, márpedig az 1996-os feljutás óta ilyen rossz pozícióban nem végzett a gárda.
A szurkolók elsősorban a trénert, Francesco Guidolint okolták az események miatt: a szakvezető azért veszítette el a drukkerek kegyét, mert konfliktusba került az első számú közönségkedvenccel, Giuseppe Signorival. Ehhez képest az idény végén Guidolinnak további bizalmat szavaztak, a csatárnak viszont nem ajánlottak új szerződést: Beppegolnak ugyanis lejárt a kontraktusa, és bár a focista ügynöke, Oscar Damiani megtette az ajánlatát, a Bologna vezetősége állítólag még csak tárgyalni sem volt hajlandó.
Az elnökség egyébként váltig állította, hogy Signorival azért nem kötöttek új szerződést, mert a sztár fizetése túlságosan magas volt, amit a klub nem tudott tovább tartani, és kijelentették: amennyiben a labdarúgó valóban annyira maradni akar, akkor engednie kell igényeiből. A focista pedig nem volt rest, és hűségét bizonyítandó azt mondta: hajlandó akár egy "biankó" szerződést is aláírni, amelybe a vezetőség később akkora fizetést ír be, amennyit jónak lát. A vezetőség ezek után nem tehetett mást, mint hogy belement az "üzletbe", hiszen ha ilyen körülmények között sem köt új kontraktust a focistával, akkor a szurkolók szétszedték volna a Renato dall'Ara stadiont. A kedvenc tehát legalább még egy évig marad Bolognában, és ez már intő jel volt a tréner, Guidolin számára.
Eleinte azonban úgy tűnt, hogy a Signori-ügy ellenére minden rendben van a csapat háza táján, hiszen a nyári átigazolási időszakban sorra érkeztek a focisták a klubhoz, míg a kulcsjátékosok közül szinte senki sem távozott. Talán csak a Rangershez igazoló Paolo Vanoli, illetve a szerződése lejártával a Reggianához elengedett Michaele Paramatti személyében ment el meghatározó futballista, a többiek, akik elhagyták a Bolognát, mind kiegészítő emberek, az érkezők listája viszont annál tekintélyesebb volt.
Az egyesület megszerezte például a kiesett Atalanta védőjét, Fausto Rossinit, jobban mondva a labdarúgó játékjogának felét potom 1,5 millió euróért, és megegyezett a bergamóiakkal, hogy a játékos a következő idényben Bolognában szerepel majd. Kölcsönbe érkezett az AC Milan középpályása, Samuel dalla Bona, aki egy évvel ezelőtt nagy reményekkel szerződött a rossonerókhoz az angol Chelsea-től, de nem tudta beverekedni magát a milánóiak kezdő tizenegyébe. Szintén Milánóból, ám az Internazionalétől kapták kölcsönbe az argentin Andreas Guglielminpietrót, aki szintén a középpályát hivatott erősíteni, és a kölcsönbe megszerzett labdarúgók sorát a másodosztályú Napoli védője, Emanuele Troise zárta. Ami a végleg leigazolt focistákat illeti, a kiesett Comóból ketten érkeztek: a brazil bekk, Juárez, illetve a középpályás Fabio Pecchia (utóbbi a 2001-2002-es idényt is a Bolognában töltötte), a kapusposztra a veterán Gianluca Pagliuca mögé pedig a klub megszerezte az osztrák Alex Manningert, aki legutóbb a Torinóban védett, de mivel szerződése lejárt, ingyen érkezett. Mindhárom játékos kétéves kontraktust írt alá a klubbal.
Egy héttel a bajnoki rajt előtt tehát kezdett összeállni a csapat, amikor a Bologna-drukkerek számára bombaként robbant a hír: a klub eladta védőjét, Marcello Castellinit a Parmának. A hátvéd az elmúlt években a csapat egyik alapembere volt, és Guidolin nem is rejtette véka alá csalódottságát távozása miatt. Noha az egyesület szinte azonnal igazolt valakit a bekk helyére (éppen a Parmától szerezték meg Emiliano Moretit, aki szintén nem rossz labdarúgó, hiszen utánpótlás-válogatott), ám Castellini távozása, megspékelve az argentin csatár, Julio Cruz valószínűsíthető eladásával (őt az Inter csábítja) arra késztette Guidolint, hogy lemondjon.
Sokak szerint azonban nem annyira ez a két transzfer állt a döntés hátterében, hanem az, hogy a szakvezető még mindig nem békült ki Signorival, és a drukkerek sem nagyon kedvelték. Hogy a mester távozása nem biztosan érte teljesen váratlanul a vezetőséget, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy egy nappal később máris megvolt az utódja: a kispadra az a Carlo Mazzone került, aki az 1998-99-es szezonban már vezényelte a Bolognát, és az elmúlt években rendszeresen kapcsolatba hozták a klubbal. Tavaly nyáron szinte mindenki biztos volt benne, hogy az olasz edzői kar doyenje a Bologna trénere lesz, de akkor végül nem hagyta el a Bresciát.
Idén nyáron aztán felállt a bresciai kispadról, és eleinte úgy tűnt, hogy nem talál magának új csapatot, Guidolin távozása azonban valósággal kapóra jött neki. Carlito, ahogy egész Olaszország nevezi a trénert, eddig minden klubjánál nagy népszerűségnek örvendett, de a legjobban talán Bolognában szerették a drukkerek, akik most elégedettek lehetnek, hiszen nem csak a pályán, hanem a kispadon is az ő emberük lesz majd.