Társoldalunk:

Hetvenöt éves a legendás Sándor Csikar

Sándor Károly, minden idők legnagyszerűbb magyar jobbszélsője, a legendás Csikar szerdán ünnepli 75. születésnapját. A Szeged-Móravárosi Kinizsi (1945-1947), majd az MTK (1947-1964) zseniális csatára csak 158 cm "alacsonyra nőtt", posztján mégis kimagaslott kortársai közül. 75 alkalommal öltötte magára a magyar válogatott mezét, ezeken a találkozókon 27 gólt szerzett, az MTK bajnokcsapatának 1951-ben, 1953-ban, 1955-ben és 1958-ban tagja, 1955-ben és 1963-ban KK-győztes, 1964-ben az Európa-válogatott tagja. A hétfői, Régi Sipos étteremben rendezett születésnapi bulin a magyar labdarúgás valamennyi, még élő legendás hőse ott volt, hogy köszöntse Csikart.

Mádl Ferenc fogadta az Aranycsapatot

Sándor élete kész regény, s külön szerencse, hogy ennek a regénynek a főhőse ritka intelligens, olvasott, s ami roppant fontos, mesélni tudó ember. Csikar mikrofonnal kezében - majd utána anélkül, a köré gyűlt barátoknak - estébe nyúlóan sztorizott a Lajos utcai vendéglőben.

A születésnapi ünnepség természetesen a londoni 6-3-at övező megemlékezés-sorozathoz illeszkedett. Felemelő, egyszersmind hátborzongató paradoxon: Csikar, kora kimagaslóan legjobb jobbszélsője - bár már 20 éves korában, 1949. április 10-én, a prágai Csehszlovákia-Magyarország (5-2) mérkőzésen bemutatkozott a válogatottban - nem léphetett pályára az Évszázad mérkőzésén (bár ott ült a kispadon), de az 1952-es helsinki olimpián és az 1954-es világbajnokságon sem. Nem, mert Sebes Gusztáv, a teljhatalmú - pártvezetői körökben dédelgetett - szövetségi kapitány megorrolt rá, amikor egy alkalommal a szókimondó Csikar kioktatta a magánszféra határait ízléstelenül átlépő futballvezért, aki azt próbálta számon kérni a szélsőn, miért festi magát olyan feltűnően csinos, ifjú felesége, Évike. Csikar reflexből válaszolt, s ezzel örökre "elvágta" magát: "Guszti bácsi, magának ahhoz semmi köze!"

Így aztán - bármilyen hihetetlen - Sándor fénykora csak 28 éves korában, 1956-ban, Sebes távozásával kezdődhetett. S az 1964-ig tartó karrierbe, ami másoknál már a levezetés időszaka, belefért még két világbajnokság, s megannyi feledhetetlen összecsapás. Például az 1958. október 5-én, Zágrábban játszott Jugoszlávia-Magyarország összecsapás, melyen a mezőny legjobbjaként három gólt rúgott Bearának, kora talán legkiválóbb kapusának.

A Régi Siposban az MTK és az MLSZ nevében Berzi Sándor, a szövetség főtitkára köszöntötte az ünnepeltet, majd levetítették Csőke József rendezőnek az alkalomra készített összeállítását. Megannyi "Sándor-szögből" lőtt gólnak, csukafejesnek tapsolhatott a publikum.

A megjelentek - az Aranycsapat három, még élő tagja, Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, az egykori szövetségi kapitány, Baróti Lajos - akinek kedvenc játékosa volt Csikar -, aztán Kalocsay Géza, Rudas Ferenc, Dalnoki Jenő, Albert Flórián, Mészöly Kálmán, Rákosi Gyula, Ihász Kálmán, egykori játékostársak és ellenfelek - végeérhetetlen sztorizások közepette múlatták az időt a tokaji bort kortyolgatva, a jóféle halászlé, csülkös pacal és rántott ponty mellett.

Az ünneprontás nem lévén célja az összejövetelnek, napjaink magyar futballjáról nem esett szó. Leszámítva Csikar egyik, önkéntelen kiszólását: "Én annak idején úgy hajtottam, hogy szinte minden meccs végén görcsöt kapott a lábam. Vajon a maiak miért nem kapnak görcsöt?!"

Ch. Gáll András

[origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK