Vágólapra másolva!
Roman Abramovics klubtulajdonos a januári átigazolási szezont kihasználva újabb kiváló labdarúgókkal kívánja megerősíteni a Chelsea keretét, mert Claudio Ranieri vezetőedző szerint néhány poszt "lyukasnak" számít. Van Nistelrooy, ha új szerződést kap, örökre maradna Manchesterben.

Az olasz szakembernek elsősorban a középpályán akadnak gondjai akkor, amikor Frank Lampard nem áll rendelkezésre, bár Juan Sebastian Verón és Emmanuel Petit lassan felépül hát-, illetve térdsérüléséből. De Ranieri szerint jelenleg még nincs 22 közel azonos képességű játékosa.

"Frank nélkülözhetetlen, pedig időnként pihennie is kellene. A többi kulcsemberre szintén ráférne a frissítés, de úgy tűnik, hogy az eredményesség rovására megy, ha mérkőzésről mérkőzésre négy-öt helyen változtatok. Ez látszott a Bolton ellen otthon 2-1-re elvesztett szombati bajnokin" - érvelt Ranieri.

Az orosz multimilliárdos nyári "hatalomátvétele" után több mint 100 millió fontot költött: többek között Verón, Claude Makelele, Hernan Crespo és Adrian Mutu érkezett a Stamford Bridge-re.