Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott április 28-án 20.30-kor az ötszörös világbajnok brazil együttes ellen lép pályára a Puskás Ferenc-stadionban barátságos találkozón. Ezt Bozóky Imre MLSZ-elnök jelentette be csütörtök délután a szövetség székházában tartott sajtótájékoztatón. A szerződés garantálja, hogy a vendégek legnagyobb csillagai is ellátogatnak Budapestre. A tervek szerint a delegáció április 26-én érkezik, s a mérkőzés másnapján utazik el.

A találkozó jegyeinek értékesítése jövő csütörtökön kezdődik a Puskás Ferenc-stadion pénztáraiban és az Ibusz-irodákban. A létesítmény alsó szektoraiba szóló belépők ára: 2000, 3000, 6500, 8500 és 10 500 forint. Az első és második sorba nem lehet majd belépőt váltani. Jövő szerdáig elkészül az a - Sportfolió Kht. által már megrendelt - szakértői vizsgálat, amely a stadion felső karéjának használhatóságára ad választ. A brazilok előtt egyébként a magyarok a japánokkal is találkoznak, április 25-én, Zalaegerszegen.

"Köszönöm a vezetőknek, hogy megszervezték a két mérkőzést. Óriási feladat vár a játékosokra, roppant megtisztelő számukra, hogy pályára léphetnek az aktuális világbajnok ellen, és számomra is nagy lehetőséget, igazi kihívást jelent a brazilok elleni összecsapás" - mondta a nagy érdeklődéssel várt találkozó megszervezésében fontos szerepet játszó Lothar Matthäus szövetségi kapitány. "Az elmúlt 48 órában ismét tapasztalhattuk, hogy a nagy csapatok sem verhetetlenek. Mi is hiszünk a magunk erejében."

"Hatalmas kitüntetés, hogy a brazil válogatott Budapesten kíván pályára lépni. Természetesen a hosszú tárgyalássorozat alatt mindent megtettünk azért, hogy vendégül láthassuk a világ legjobb együttesét. Az MLSZ a találkozó megrendezésével szeretné még emlékezetesebbé tenni Magyarország uniós csatlakozását" - jegyezte meg Bozóky Imre.

Puhl Sándor, a szövetség alelnöke közel tíz évvel ezelőtt testközelből figyelhette a brazilok játékát az olaszok elleni világbajnoki döntőben. "Még bíróként is különleges élmény volt a játékuk, pedig a finálé semmihez sem hasonlítható feszültséget jelentett. A budapesti találkozót a futball ünnepének szánjuk. Más szövetségek is vendégül szerették volna látni a brazilokat, a mi sikerünkben nyilvánvalóan közrejátszott a magyar futball múltja is" - mondta Puhl Sándor.

A sajtótájékoztatón nyilvánosságra hozták Lothar Matthäus előzetes keretét az április végi két barátságos mérkőzésre.

A névsor:
kapusok: Babos Gábor (NAC Breda), Szűcs Lajos (Ferencváros), Végh Zoltán (MTK)
hátvédek: Gyepes Gábor (Ferencváros), Juhász Roland (MTK), Komlósi Ádám (MTK), Pető Zoltán (Matáv-Sopron), Stark Péter (Győri ETO FC), Kiss György (Ferencváros)
középpályások: Kiss Zoltán (Debreceni VSC-MegaForce), Böőr Zoltán (Debreceni VSC-MegaForce), Bodnár László (Arszenal Kijev), Lőw Zsolt (Cottbus), Lisztes Krisztián (Werder Bremen), Tóth Balázs (Videoton FCF), Molnár Balázs (Zalaegerszegi TE), Gera Zoltán (Ferencváros), Lipcsei Péter (Ferencváros), Simek Péter (Újpest), Huszti Szabolcs (Matáv-Sopron), Vadócz Krisztián (Budapest Honvéd), Dvéri Zsolt (Videoton), Farkas Balázs (Újpest)
csatárok: Kenesei Krisztián (Kouan Peking), Bajzát Péter (Debreceni VSC-MegaForce), Sebők József (Zalaegerszegi TE), Szabics Imre (VfB Stuttgart), Torghelle Sándor (MTK), Tóth Mihály (Matáv-Sopron).

Az idegenlégiósok csak a brazilok ellen lépnek pályára. A brazil szövetség már múlt pénteken közölte, hogy az Argentína elleni június 2-ai és a négy nappal később Chilében sorra kerülő két világbajnoki selejtező egyik fontos felkészülési állomása lesz a budapesti 90 perc.

A magyar válogatott veretlen Brazília ellen, a mérleg egy döntetlen mellett három győzelem.

Az örökmérleg:
1954. június 27.:
Magyarország - Brazília 4-2 (2-1)
vb-negyeddöntő, Bern
magyar gólok: Kocsis (2), Lantos, Hidegkuti

1966. július 15.:
Magyarország - Brazília 3-1 (1-1)
vb, 1. forduló, Liverpool
magyar gólok: Bene, Farkas, Mészöly (11-esből)

1971. július 22.:
Brazília - Magyarország 0-0
barátságos mérkőzés, Rio de Janeiro

1986. március 16.:
Magyarország - Brazília 3-0 (1-0)
barátságos mérkőzés, Budapest
magyar gólok: Détári, Kovács K., Esterházy