Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten elsősorban a Bajnokok Ligája volt középpontban az európai labdarúgásban, és az UEFA-kupában is a szokottnál fontosabb volt az első forduló, hiszen az innen továbbkerülök már a csoportkörbe jutnak. Nem csoda, hogy álomcsapatunkban is főleg olyanok szerepelnek, akik a nemzetközi porondon is remekeltek, csupán két olyan játékost találhatunk a tizenegyben, aki kizárólag hét végi teljesítményének köszönhetően került kiválasztásra.  
César (spanyol, Real Madrid): Nem mondhatni, hogy a királyi gárda jól szerepelt volna az elmúlt héten, hiszen két vereség volt a mérlege, ám ennek ellenére kapusuk, César nem akármilyen bravúrt hajtott végre az Espanyol elleni bajnokin. A portás egymás után két tizenegyest is kivédett, ám így sem tudta megakadályozni a madridi együttes vereségét.
Cafú (brazil, AC Milan): A milánóiak mindkét meccsüket megnyerték a múlt héten, de nem volt könnyű dolguk: a BL-ben a Sahtar Doneck, a Serie A-ban pedig a Bologna ellen szenvedtek meg alaposan a három pontért. Elsősorban a védelmet lehet dicsérni a rossoneróknél, hiszen mindkét találkozót megúszták bekapott gól nélkül, és Cafú elsősorban a bajnokin villogott, ahol a mezőny legjobbja volt.John Terry (angol, Chelsea FC): José Mourinho együttese a múl héten a nehezebbnek tűnő feladatot simán abszolválta (a BL-ben idegenben verte a PSG-t), hogy aztán a könnyebbet elbukja, a Tottenham ellen ugyanis nem sikerült nyernie a csapatnak a bajnokságban. Mindez azonban legkevésbé Terryn múlott, hiszen a londoniak egyik meccsen sem kaptak gólt, és a középhátvéd Párizsban még be is talált.Daniele Portanova (olasz, Siena): A sienai együttes első hazai mérkőzését sikerrel abszolválta az idényben, a Sampdoria ellen 2-1-re nyert a gárda. A győztes találatot a középhátvéd Portanova szerezte, aki pályafutása során másodszor lépett pályára a Serie A-ban, és rögtön a mezőny legjobbja volt.Giovanni van Bronckhorst (holland, FC Barcelona): A katalánok a BL-ben idegenben gyűjtötték be a három pontot, és bár a bajnokságban ez nem jött össze nekik az Atlético ellen, a Madridban elért döntetlen nem rossz eredmény a számukra. Utóbbi találkozón Van Bronckhorst csapata egyik legjobbja volt, gólja mellett még egyszer betalált, amit azonban a játékvezető nem adott meg.
Rune Tanghe (holland, FC Utrecht): Az utrechti együttes a hét vége egyik legnagyobb meglepetését okozta azzal, hogy idegenben nyert a Feyenoord ellen a holland bajnokságban, pedig a hét közben már sejteni lehetett, hogy a csapat csúcsformában van, hiszen az UEFA-kupában 4-0-ra verte a svéd Djurgardent. Tanghe ezen a meccsen kétszer volt eredményes, Rotterdamban pedig két gólpasszal járult hozzá a diadalhoz.Rubén Baraja (spanyol, Valencia CF): A hispán bajnokcsapat remek hetet zárt, hiszen mind a BL-ben, mind a Primera Divisónban begyűjtötte a három pontot. A nemzetközi porondon az Anderlecht, a spanyol pontvadászatban pedig a Bilbao volt az Ezequiel González (argentin, Panathinaikosz): A görög együttes számára jobban nem is telhetett volna a hét, hiszen a BL-ben és a most rajtoló hellén pontvadászatban is nyert a csapat. A főhős az argentin játékmester, González volt, aki a nemzetközi porondon a Rosenborg ellen két bombagólt szerzett, de az Ionikosz ellen is betalált.Pavel Nedved (cseh, Juventus FC): A torinói drukkerek megnyugodhatnak: Nedved szép lassan kezd ismét formába lendülni, és ez nagyon jót jelent a Zebráknak. A cseh középpályás a hét közben az Ajax elleni BL-meccsen zseniális gólt szerzett, amivel csapata meg is nyerte a találkozót, majd a hét végi bajnokin is hozta a tőle megszokott színvonalat.
Ebbe Sand (dán, Schalke 04): A gelsenkirchenieknél az elmúlt héten zajlott az élet, menesztették a trénert, Jupp Heynckest, mégpedig két nappal a Metalurgs Liepaja elleni UEFA-kupa meccs előtt. A találkozón eleinte bizonytalanul is játszott a gárda, de szerencsére a betegségéből felépült, és a szezon során először pályára lépő Sand mesterhármasa megnyugtatta a kedélyeket. A csatár aztán a hét végén is betalált, és gólja a Borussia Mönchengladbach ellen három pontot ért.Adriano (brazil, Internazionale): A milánóiak nem lehetnek maximálisan elégedettek az elmúlt heti teljesítményükkel, hiszen bár a BL-ben sikerült nyerniük a Werder Bremen ellen, a bajnokságban csak egy döntetlenre futotta erejükből az újonc Palermo ellen. Adrianóra azonban nem lehet panasz, a brazil támadó futószalagon szállítja a gólokat, a Werdernek kettőt, a Palermónak pedig egyet vágott.