Vágólapra másolva!
A Vasas vezetősége a gyenge bajnoki szereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott Tamási Zsolt vezetőedzővel. A megbízott edző Kozma István lesz, így a szerdai, Tatabánya elleni Magyar Kupa-mérkőzésen is már az egykori válogatott játékos irányítja az angyalföldieket.

"Hétfőn értesítettek, hogy ülés tart a vezetőség. A megbeszélés során hosszasan elemeztük a történteket, majd arra a következtetésre jutottunk, hogy nem folytatjuk a közös munkát" - mondta az MTI-nek Tamási, akinek a szezon végén járt volna le a kontraktusa.

A Vasas hat forduló után négy ponttal a tizennegyedik helyen áll az Arany Ászok Ligában, pedig a nyáron olyan játékosok érkeztek a klubhoz, mint Ferenczi István, Rósa Henrik vagy Szanyó Károly.

Kikapott Pápán a Vasas/sport/magyarfoci/20040918azmtk.html?pIdx=5