Vágólapra másolva!

Véget ért a nyugalom a hannoveri fociklubnál

A Bundesliga őszi szezonjának talán legváratlanabb eseménye a Hannover '96 remek szereplése volt: a klub, amely az előző két szezonban egyaránt a kiesés ellen küzdött, most fél távnál a hatodik helyet foglalta el a tabellán. A várakozáson felüli eredmények azonban a jelek szerint nem tettek jót a klubnak, hiszen mostanában megint a belső viszályoktól hangos az egyesület, és a csapat is visszaesett a középmezőnybe.

Az előző két szezon viharos eseményei után (amikor a német sajtó tele volt a sportigazgató, Ricardo Moar, illetve a tréner, Ralf Rangnick vitáival, amelybe esetenként az elnök, Martin Kind is beleszólt) a megújult hannoveri vezetőség a jelenlegi idényre nyugalmat ígért.

A szurkolók azért egy kicsit szkeptikusak voltak, bár az biztató lehetett a számukra, hogy a két állandó vitapartner egyaránt távozott az egyesülettől: a kispadra Ewald Lienen, a sportigazgatói posztra pedig Ilja Kaenzig került, márpedig utóbbi korábban a Bayer Leverkusennél dolgozott, és Reiner Calmundtól tanulta ki a szakma csínját-bínját.

A nyári erősítések nem tűntek rossznak, de a bajnokság nem kezdődött valami jól, négy forduló után a Hannover sereghajtó volt, és sokan máris Lienen menesztéséről beszéltek, amikor mintegy varázsütésre a csapat elkezdte nyerni a mérkőzéseket. A hetedik és a 16. forduló között a Hannover csak egyszer kapott ki, és ha az utolsó őszi játéknapon hazai pályán nyert volna a Hertha BSC ellen, a negyedik helyről várhatta volna a folytatást - a vereség miatt "csak" a hatodik pozíciót foglalhatta el, de ez is sokkal jobb volt, mint amire bárki is számított.

Nem csoda tehát, hogy a vezetőség január elején úgy döntött, meghosszabbítja Lienen szerződését, amely eredetileg 2006-ig szólt, de az új kontraktus már 2007-ig lett érvényes. A játékoskeret viszont az előző évekhez képest szinte alig változott a téli szünetben, és ezúttal nem nőtt, hanem csökkent az alkalmazott focisták száma, hiszen az egyesület három olyan futballistától is megvált, akik nem fértek bele Lienen elképzeléseibe.

A nyáron még nagy fogásként beharangozott, ám az ősz második felében még a keretből is kiszorult portugál Ricardo Sousa a holland De Graafschapba, az amerikai Clint Mathis a Salt Lake Citybe, Mohamed Idrissou pedig a francia SM Caenbe került. Mivel három támadójátékosról volt szó, felmerült egy új csatár igazolása, és a vezetőség ebben is teljesítette Lienen kérését, aki mindenképpen az Atlético Madrid szerb focistáját, Veljko Paunovicot szerette volna megszerezni. Őt Lienen még a CD Tenerifénél eltöltött időszakából ismert, amikor is Paunovic a másodosztályban 18 gólt ért el - nem csoda, hogy most is valami hasonlót vártak tőle.

Összességében elmondható volt, hogy az őszi remeklés hatására kissé megnőttek a várakozások az együttes háza táján, elsősorban a vezetőség részéről: az elnök, Kind például kijelentette, hogy szerinte az UEFA-Intertotó-kupában való szereplést kellene elérnie a csapatnak az idény végéig, és ebben Kaenzig is egyetértett - Lienen viszont ragaszkodott ahhoz, hogy már a bennmaradás is nagy siker lenne, ahogyan azt az idény előtt is állították.

Már ez is jelezte, hogy a korábbi összhang hamar megszűnt a tréner és a sportigazgató között, és mivel tavasszal az eredmények is rosszabbul alakultak, a konfliktus lehetősége egyre nagyobb lett.

A Hannover ugyanis az idén valóban úgy szerepel, mint egy kiesőjelölt: az első nyolc idei mérkőzésén mindössze négy pontot szedett össze, amelynek köszönhetően visszaesett a tizedik helyre, majd egy rövid fellángolást követően újabb három vereség következett, és a csapat máris a 12. pozícióban találta magát. Olaj volt a tűzre, hogy a Lienen által olyannyira preferált Paunovic csapnivaló teljesítményt nyújtott, hat mérkőzés alatt (amelyek közül ötször a kezdő tizenegyben szerepelt) egyetlen árva gólt sem szerzett, majd meg is sérült.

A kenyértörésre azonban nem emiatt került sor, hanem a következő idényre való tervezéskor, Kaenzig ugyanis a jelek szerint Lienen megkérdezése nélkül kezdte el kialakítani a leendő pontvadászat hannoveri játékoskeretét. A sportigazgató a nyártól nem számítana Paunovicra, valamint Vlagyimir Butra, Danijel Stefuljra, Dame Dioufra és Jirí Kaufmanra (pedig utóbbi futballista az elmúlt fordulókban nagyon fontos gólokat lőtt), ezen kívül felvette a kapcsolatot az FSV Mainz középpályásával, Fabien Gerberrel, illetve az Alemannia Aachen labdarúgójával, Simon Rolfesszel.

A tréner viszont ezekről a lépésekről csak a sajtón keresztül értesült, s ez érthető módon nem tetszett neki - így aztán az elnök minap a botrányt elkerülendő amolyan békítő tárgyalást rendezett a felek között. A jelek szerint sikerült is fegyverszünetet kötni, és Lienen, illetve Kaenzig mosolyogva fogott kezet az újságírók előtt, de sokak szerint ez csak pillanatnyi, vihar előtti csend.