Vágólapra másolva!
Sztárokban ezúttal nincsen hiány az álomcsapatunkban, sőt, a tizenegy kissé támadóbb felfogású a szokásosnál - nem volt szívünk ugyanis kihagyni Francesco Tottit, aki a csatársorba Didier Drogba és Ruud van Nistelrooy pazar teljesítménye miatt nem fért be. De még a védekező középpályás Thomas Garvesen is mesterhármassal érdemelte ki a csapatba kerülést.
Steve Harper (angol, Newcastle United): A Szarkák továbbra is elmaradnak a várakozástól, és hogy a múlt héten nem okoztak még nagyobb csalódást drukkereinek, az elsősorban Harper kapusnak volt köszönhető. A portás a ligakupában a Watford elleni tizenegyes-párbajban továbbjuttatta együttesét, majd a Manchester City elleni bajnokin is pazarul védett, így a Newcastle elért egy gól nélküli döntetlent.
Massimo Oddo (olasz, Lazio): A római együttes hazai pályán gólzáporos győzelmet aratott az Udinese ellen, és a mérkőzés egyik legjobbja a hazaiak csapatkapitánya volt. A jobbhátvéd nem csak gólja miatt emelkedett ki a mezőnyből, hanem azzal is, hogy rendkívül hasznosan futballozott, és igazi vezéregyénisége volt együttesének.Sébastien Squillaci (francia, Olympique Lyon): A lyoni együttesnek lassan elfogynak a csatárai, így a gólszerzés feladata is a hátvédekre hárul - és a Valenciennes FC ellen a védők ki is tettek magukért. Az OL mindkét találatát egy középhátvéd érte el, és kettejük közül a mezőnyben Squillaci futballozott jobban, nem csoda, hogy Raymond Domenech mester utólag a válogatott keretbe is meghívta.Kolo Touré (elefántcsontparti, Arsenal FC): Az Ágyúsok meggyőző teljesítménnyel nyerték meg a Liverpool FC elleni rangadót, és a londoni együttesből főleg a hátsó alakzatban szereplők remekeltek. A Vörösök csatárainak nem sok momentuma volt, és mind Gallas, mind pedig Touré eredményes volt a középhátvédek közül - mi most az afrikai focistára voksoltunk.Christian Pander (német, FC Schalke 04): A gelsenkircheni együttesnél eddig a szezonban a balhátvéd posztja volt az egyik legproblémásabb, de Pander felépülésével a Királykékek gondjai megoldódhatnak. A saját nevelésű bekk egy hosszú sérülés után épült fel, és a múlt héten mindkét bajnokin rendkívül megbízható, jó teljesítményt nyújtott.
Serge Gakpé (francia, AS Monaco): A nagyhercegség csapata ebben a szezonban nem remekel, így az ES Troyes elleni idegenbeli győzelem jobbkor nem is jöhetett volna a klubnak. A diadal fő letéteményese a Monaco fiatal középpályása, Gakpé volt, aki az idány nagy felfedezettjének számít, és most két góllal járult hozzá a sikerhez.Thomas Gravesen (dán, Celtic FC): A kopasz középpályás alighanem élete mérkőzését játszotta hét végén a skót bajnokságban a St. Mirren ellen. Az ellenfél ugyan nem volt egy világverő csapat, de Gravesen elsősorban védekező középpályásnak számít, és csak nagyon ritkán szerez gólt - most viszont mesterhármast ért el!Francesco Totti (olasz, AS Roma): A Farkasok kapitányának középpályára helyezése kegyes csalás a részünkről, hiszen az utóbbi időben előretolt ékként szokott szerepelni, részben kényszerűségből, elvégre a rómaiaknak több csatára is sérült. Totti azonban az AC Milan ellen ebben a szerepkörben is remekelt, két góljával főszerepet vállalt a fővárosiak győzelmében.Thomas Hitzlsperger (német, VfB Stuttgart): A szezon elég alighanem kevesen tippeltek volna arra, hogy 12 forduló után a stuttgartiak állnak majd az élen a Bundesligában. A svábok azonban a múlt héten mindkét bajnokijukat megnyerték, és a bal oldali középpályás mind a két összecsapáson eredményes volt - igaz, a Hannover ellen kiállították, bár örömét alighanem ez sem vette el.
Ruud van Nistelrooy (holland, Real Madrid): A királyi gárda szurkolói lassan eljutnak arra a szintre, hogy egyáltalán nem hiányzik nekik Ronaldo, és ez elsősorban Van Nistelrooynak köszönhető. A nyáron igazolt holland csatár a hétközi kupameccsen az Ecija ellen még csak kétszer talált be, de a hétvégén az Osasuna elleni bajnokin már nem aprózta el a dolgot, és mesternégyest vágott!Didier Drogba (elefántcsontparti, Chelsea FC): A londoniaknál alighanem mindenki úgy gondolta a nyáron, hogy a csapat fő gólvágója az idényben Andrij Sevcsenko lesz, de az ukrán helyett Drogba lépett elő a Chelsea első számú támadójának. Az afrikai focista a hétközi, Aston Villa elleni Ligakupa-mérkőzésen is betalált, a hétvégi bajnokin a Watford ellen viszont háromszor is eredményes volt.