Vágólapra másolva!
A Premier League-ben sereghajtó Charlton Athletic menesztette menedzserét, Iain Dowie-t, miután a csapat a hétvégi Wigan elleni bajnokin elszenvedte szezonbeli nyolcadik vereségét. A korábbi években erős középcsapatnak számító londoni klub idei tizenkét lejátszott mérkőzésén összesen nyolc pontot szerzett, ezért a vezetés döntése nem nevezhető meglepetésnek.

A 41 éves észak-ír menedzser - aki korábban a Crystal Palace-ban Király Gábor és Torghelle Sándor edzője volt - a nyáron vette át a csapat irányítását a tizenöt év után leköszönő Alan Curbishleytől, és nyáron tízmillió fontot költött új játékosokra, miután aláírta hároméves szerződését. A Charlton az idei Ligakupa-sorozatban bejutott a legjobb nyolc közé, ám a bajnokságban eddig képtelen volt eredményesen szerepelni.

Dowie-t sokan az egyik legtehetségesebb trénernek tartják, ráadásul a klub leggólerősebb támadója, Darren Bent is jó formában van, már hat találatnál jár a szezonban. Ez azonban épp kétszer annyi, mint amennyit a gárda többi játékosa jegyez, és ezzel a kilenc rúgott góllal csak két meccsen sikerült mind a három pontot begyűjteniük.

Érdekesség az ügy kapcsán, hogy a Crystal Palace elnöke, Simon Jordan kiállt egykori edzője mellett mondván, tizenkét mérkőzés nagyon kevés, és Dowie a klubnál nem is igazán kapott esélyt a bizonyításra. "A személyes ellentéteink ellenére Iain remek vezető volt, és kétség sem fér hozzá, hogy nagyszerű edző"- nyilatkozta Jordan.

Dowie korábban játékosként észak-ír válogatottságig vitte, és szerepelt a West Ham, a Southampton és a Crystal Palace csapataiban. Az Oldhamnél kezdett edzősködni, majd innen keült a Palace-hoz, amely csapatot feljuttatta a Premiershipbe. A Charlton ajánlatára örömmel bólintott rá, mivel elmondása szerint ez egy olyan lehetőség, amilyennek nem mindennap találkozik az ember.

Lehetséges utódjaként több név is felmerült, Billy Davies, a Derby County, Dave Jones, a Cardiff City edzője, illetve az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Glenn Hoddle. Alan Curbishley biztosan nem ül le ismét a Charlton kispadjára, mivel azt nyilatkozta, hogy új kihívásokat keres, és a visszatérése sem a klubnak, sem neki nem tenne jót. A megoldás azonban kézenfekvőbb lett: végül az eddig másodedző, Les Reed kapott megbízást.