Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott teljesítményén is múlik egy nemzeti stadion felépítése - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök, aki szerda délután tett látogatást a sorsdöntő világbajnoki selejtezőkre készülő csapat telki edzőközpontjában.

"Az államnak akkor éri meg egy ilyen létesítmény felépítésének támogatása, ha annak megfelelő a kihasználtsága, azaz rendszeresen teltházas eseményt rendeznek benne. Ehhez a válogatott is nagyban hozzájárulhat, hiszen két jó eredménnyel állandósítható lehet a magyar embereken most úrrá lett futball-láz" - mondta a kormányfő Huszti Szabolcs válogatott játékos kérdésére, miszerint a legnépszerűbb sportág számíthat-e állami segítségre egy nemzeti stadion felépítésében.

Bajnai kiemelte, hogy Magyarországnak rendkívül sokat jelenthet a válogatott sikere szombaton a svédek és jövő szerdán a portugálok ellen, mert az ország nemcsak gazdasági, de lelki válsággal is küzd. A miniszterelnök szerint az emberek számára lelkesítő lehet a nemzeti együttes diadala, amely önbizalmat és optimizmust ébreszthet bennük a mostani nehéz időkben. "Egy hétig rátok fog figyelni az egész ország. (...) Mutassátok meg, milyen a magyar virtus!" - mondta a kormányfő.

Huszti után Torghelle Sándor további, a telkihez hasonló edzőközpontok létesítése felől érdeklődött, míg Fülöp Márton a futballhuliganizmus kérdését feszegette. Előbbire Bajnai azt felelte, hogy egyelőre a válság miatt nincs erre pénz, s Magyarország igen kedvező helyzetben van, hogy olyan létesítménye van Telkiben, amelynek csodájára járnak egész Európában. Utóbbira úgy reagált, hogy már tavasszal foglalkoztak a kérdéssel, s ezt szerinte folytatni kell, hogy megoldás szülessen, s egy elenyésző kisebbség ne rontsa el a többség szórakozását, ne tartsa távol a családokat a stadionoktól. Hozzátette, az utóbbi időben a rendőrség stadionon kívül határozottabban lép fel a rendbontókkal szemben, s ezt a szemléletet követni kell.

Forrás: MTI

Bajnai - aki a csapat ajándékaként egy minden válogatott futballista által aláírt kapusmezt és kapuskesztyűt vett át Erwin Koeman szövetségi kapitánytól - szintén kérdezett egyet a játékosoktól: miként készülnek Zlatan Ibrahimovic, a svéd cspata sztárjának semlegesítésére? "Legutóbbi, budapesti meccsünkön sérüléséig Juhász Roland, majd utána Gyepes Gábor radírozta le a pályáról, noha a 90. percben egy világklasszisokra jellemző győztes gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ha viszont védőink ugyanolyan jó teljesítményt nyújtanak, mint azon a meccsen, akkor nem lesz gond" - válaszolt Gera Zoltán.