Vágólapra másolva!
Az angol másodosztályú bajnokság (Championship) rajtja előtt készült szurkolói közvéleménykutatás nem sok jóval kecsegtette az Ipswich Town frissen igazolt csatárát, Priskin Tamást. A csapat drukkerei amondóak voltak, hogy a hullámzó teljesítményt nyújtó válogatott támadó csak füttyszóra számíthat a lelátóról. A csatár frappáns választ adott a szezon előtti kritikákra: a Middlesbrough elleni mérkőzésen látványos fejessel fordította meg a mérkőzés állását, sőt még két kapufája is volt a beszámolók szerint.