Vágólapra másolva!
Michel Platini UEFA-elnök budapesti látogatása végén előbb tettetett felháborodással szólt a Vörösmarty téren szerzett élményeiről, majd többek között az [origo] kérdéseire is válaszolt. Szerinte a labdarúgás legnagyobb problémája az, hogy az emberek a játék élvezete helyett állandóan összeesküvés-elméleteket gyártanak.

"Kint jártunk a piacon (a Vörösmarty téri karácsonyi kirakodó vásárra gondolt - a szerk.), és megdöbbenve láttam, hogy kakastökepörköltöt árulnak egy hatalmas kondérból. Kérem szépen, ez rettenetes, hogy gúnyt űznek hazám nemzeti állatából" - viccelődött az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke, aki hibátlan magyar kiejtéssel mondta, hogy "kakastöke". (Platini budapesti látogatásáról itt olvashat további részleteket.)

- Meglepte a 2018-as és a 2022-es világbajnokság helyszínéről született zürichi döntés?
- Nem lepett meg. Azok után, hogy a 2010-es világbajnokság rendezési jogát a Dél-Afrikai Köztársaság, a 2012-es Európa-bajnokságét pedig Lengyelország és Ukrajna kapta meg, tapintható volt a FIFA szándéka, hogy olyan régiókba vigye a sportág legnagyobb eseményét, ahol korábban még nem rendeztek ilyen viadalt. Az oroszok zürichi prezentációja roppant hatásos és egyszerű volt: az egykori szocialista tábor, Kelet-Európa még nem kapott vb-rendezési jogot, most már itt az ideje ennek! Katar pedig azt hangsúlyozta, hogy egymilliárd muszlim, s majdnem ugyanannyi arab él a földön, és nekik is járna egy futball-világbajnokság. És mindkét ország prezentációja fején találta a szöget. Semmi extra nem történt. A 22 szavazó végrehajtó bizottsági tag nem csupán Nyugat-Európából verbuválódott, hanem a harmadik világból és Kelet-Európából is, teljesen logikus, hogy más érdekek is kifejezésre jutnak. Nem kell rögtön korrupciót kiabálni. Két vb-tagot felfüggesztett a FIFA, a többiek meg szavaztak. Én nem mondom azt, hogy mindenki feddhetetlen, de az sem igaz, hogy az egész végrehajtó bizottság, úgy, ahogy van, korrupt férfiak gyülekezete.

- Mennyire tartja megfelelő döntésnek Oroszországot és Katart, mint a 2018-as és a 2022-es vb házigazdáját?
- Mindkettő kiváló döntés, mindenki tudja, hogy Oroszország esetében egy kontinensnyi területről beszélhetünk, és a sportág borzasztó népszerű arrafelé. Katar esetében elsősorban nem a helyi futball fejlesztéséről beszélhetünk, sokkal inkább az Öböl térség labdarúgására lehet kiváló hatással a világbajnokság. Arról nem is beszélve, hogy kevésbé tehetős országok profitálhatnak torna után lebontandó stadionokból.

- Történt-e múlt csütörtök hajnalban, még a szavazás előtt valamiféle titkos megbeszélés az orosz küldöttség és a FIFA illetékesei között?
- Engem nem hívtak ilyen megbeszélésre, de gondolja, hogyha hívtak volna, elmondanám önnek?

- Miért nem zárja ki soraiból a FIFA a korrupt tagokat?
- Küldje el a névsorukat és a cáfolhatatlan bizonyítékokat, azonnal kizárjuk őket.

- Mi napjaink labdarúgásának legfőbb problémája?
- Az, hogy ahelyett, hogy a játékban gyönyörködnénk, állandóan összeesküvés-elméleteket gyártunk. Lám, az ön négy kérdéséből is csak egyetlen egy vonatkozik a szó szoros értelmében vett labdarúgásra.

Forrás: MTI

- Akkor vissza a focihoz: miről beszélgetett Orbán Viktorral?
- Én még nem találkoztam olyan politikussal, aki annyira benne lenne a futballban, mint Orbán úr. Azt taglaltuk, hogy miben segíthet az UEFA a magyar futballnak. Abban egyetértettünk, hogy a bundameccsek jelentik napjaink futballjának legnagyobb problémáját, s mi ennek felszámolásában is segédkezet nyújtunk. Az UEFA évi kilencmillió eurót fordít a megfigyelőre rendszere működtetésére, sejtéseink vannak, de bizonyítékaink egyelőre nincsenek. Mi zéró toleranciát hirdetünk, de az egyes országok bűnüldöző szerveinek kell leleplezniük a csalókat. Egyébként a fogadási csalások jelentik az egyetlen futball-specifikus problémát, a többi negatív jelenség - a nézőtéri rasszizmus, a huliganizmus - általános társadalmi problémákra vezethetők vissza.

- Egykori Juventus-játékosként, mit szól az olasz futball hanyatlásához és a várható játékos-sztrájkhoz?
- Már régóta nem élek Olaszországban, nem vagyok igazán képben. Az tény, hogy manapság kevesebbet beszél a világ az olasz fociról, az angol és a spanyol bajnokság mintha sokkal érdekesebb, színvonalasabb lenne, jobban a reflektorfényben van. Szerintem az olasz labdarúgás gondjai a lokális probléma skatulyájába tartoznak. Nem hinném, hogy lesz sztrájk, Olaszországban a futball még romjaiban is vallás, a közvélemény nem engedné meg, a bajnokság beszüntetését, az emberek nem tudnának meglenni a calcio nélkül.

- Igaz, hogy szabadrúgásait Kubala Lászlót nézve tanulta, tőle leste el?
- Nem, ez nem igaz, abban, hogy viszonylag jó szabadrúgásaim voltak, a szüleim a ludasak. Az viszont igaz, hogy egyszer kisgyermekként az édesapámmal néztük a Barcelona egyik meccsét, és tátva maradt a szám, amikor láttam, hogy Kubala jobbról kapja a labdát, és úgy passzolja tovább balra egy társához, hogy oda sem néz. Nem értettem, de az apám megmagyarázta: előzőleg rögzítette az agyában a játékosok helyzetét, a várható mozgásirányát. Attól kezdve edzéseken tudatosan becsuktam a szemem öt másodpercre, s elképzeltem, ki, hová mozog a pályán. Így alakítottam ki magamban azt a készséget, hogy kitaláljam, mi történhet az elkövetkező másodpercekben. Ezért érezte úgy sokszor a néző, hogy egy ütemmel mindig a játék előtt járok. Ezt a képességemet valóban Kubalának köszönhettem.

- Mikor rendezhet Magyarország Európa-bajnokságot?
- Emlékeznek még Cardiffra? Nem volt olyan régen. Szóval, egy Európa-bajnoksághoz legalább kilenc stadion kell, most meg tudtommal egy sincs önöknek, legalábbis olyan nincs, amely megfelelne a szabványnak.

- Kinek adná az Aranylabdát, ha ön dönthetne?
- Nálam Xavi, Sneijder, Iniesta a sorrend. A világbajnokság évében mindig az a döntő, hogy ki hogyan szerepel a vb-n. Xavi és Iniesta világbajnok lett a spanyol válogatottal, ők ketten még abból a remek csapatból is kiemelkedtek. Wesley Sneijder pedig az Interrel mindent megnyert, amit a klubfutballban csak meg lehet nyerni, Hollandiával pedig vb-döntőt játszott. Ettől függetlenül Lionel Messit és Cristiano Ronaldót tartom napjaink legjobb labdarúgóinak, de ők, illetve csapataik a világbajnokságon nem játszottak komoly szerepet. Különben is, az Aranylabda ízlés kérdése.