Vágólapra másolva!

Andorrai kapus, liechtensteini középpályás és a görög Messi is bekerült a hét csapatába

A bajnoki szezon szinte mindenhol véget ért, a válogatott játékosok számára azonban a nyári pihenő csak később kezdődik az Eb-selejtezők, illetve a barátságos mérkőzések miatt. Álomcsapatunkba ezúttal olyan miniállamok futballistái is bekerültek, mint Andorra vagy Liechtenstein, szerencsére a magyaroktól mindössze 0-1-s vereséget szenvedő Luxemburgból senkit sem kellett beválogatnunk.

Kapus:

José Antonio Gomes (Andorra): a miniállam válogatottja mérkőzéseit rendre nagy gólkülönbségű vereséggel zárja, ám a múlt héten csak 1-0-ra kapott ki Szlovákiában. Mindez elsősorban a bravúrok egész sorát bemutató Gomesnek volt köszönhető, akinek eszén csak egyszer tudtak túljárni a hazaiak.

Hátvédek:

Philipp Lahm (Németország): a német válogatott továbbra is százszázalékosan áll az Eb-selejtező-csoportjában, köszönhetően az Ausztria elleni idegenbeli győzelemnek. Döntetlen állásnál, az utolsó percben a jobbhátvédként futballozó Lahm pontosan adott középre, Gomez pedig nem hibázott.

Tal Ben-Haim (Izrael): az éveken keresztül Angliában légióskodó középhátvéd immár otthon játszik, de a válogatottban még mindig alapember. A lettek ellen magabiztosan értékesített egy tizenegyest, majd a hajrában a gólvonalról mentve őrizte meg az egygólos előnyt.

Kim Jung Gvon (Koreai Köztársaság): az ázsiai együttes barátságos mérkőzésen Szerbiát győzte le 2-1-re. A dél-koreaiaknál több fiatal játékos is szerepelt, akik közül a 21 esztendős középhátvéd, Kim karrierje első gólját szerezte címeres mezben.

Razvan Rat (Románia): a románok nem állnak jól az Eb-selejtezőben, de a múlt héten remekül futballozva 3-0-ra legyőzték Boszniát. A mérkőzés hőse a balhátvéd Rat volt, aki szokásához híven rengeteget ment előre, és mind a három találatot ő készítette elő.

Középpályások:

Tranquillo Barnetta (Svájc): a svájciak középpályása a 2006-os világbajnokság óta nem tudott gólt szerezni a válogatottban, így aztán nem kis meglepetést jelentett, hogy az Anglia elleni Eb-selejtezőn kétszer is eredményes volt. Barnetta mindkétszer szabadrúgásból vette be Joe Hart kapuját.

Santi Cazorla (Spanyolország): a világ- és Európa-bajnok válogatott az FC Barcelona sztárja, Xavi nélkül lépett pályára az Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzésen, mégis a középpályán nyerte meg a meccset. Cazorla tökéletesen pótolta a katalán zsenit, és kétszer is bevette az amerikaiak kapuját.

Michele Polverino (Liechtenstein): az Eb-selejtezők legutóbbi fordulójának legnagyobb meglepetését a liechtensteini együttes okozta, amely hazai pályán 2-0-ra nyerni tudott Litvánia ellen. A második találatot a svájci Aarauban futballozó Polverino szerezte, aki hatalmas mezőnymunkát végzett.

Joannisz Fetfatzidisz (Görögország): a mindössze 18 esztendős középpályást görög Messinek nevezik az argentin klassziséhoz hasonló játékstílusa miatt, és fiatal kora ellenére alapember a válogatottban. A múlt héten Málta ellen kétszer is eredményes volt, és így a címeres mezben már több gólja van, mint a bajnokságban.

Csatárok:

Roman Pavljucsenko (Oroszország): a Tottenhamben légióskodó támadó a szezon végére kezdett formába lendülni, és ezt a válogatottban is bizonyította. Az Örményország elleni Eb-selejtezőn mesterhármast szerzett, és ezzel sokak szerint megmentette a szövetségi kapitányt, Dick Advocaatot a kirúgástól.

Scott Sinclair (angol, Swansea City): a hét első napján került sor az angol másodosztály rájátszásának döntőjére, ahol a Premier League-be való feljutás volt a tét. Egy remek mérkőzésen a Swansea 4-2-re legyőzte a Readinget, és ezzel az első walesi klub lett, amely bekerült a Premier League-be, Sinclair mesterhármassal járult hozzá a diadalhoz.

www.global-soccer.eu