Vágólapra másolva!
Magyarországon még nem született bírósági döntés a bundabotrányban, a horvátoknál viszont volt válogatott játékosokat is börtönbüntetésre ítéltek. A hatóság vizsgálata azonban itt nem állt meg, és a korrupciós ügyekbe akár a teljes labdarúgó-szövetség is belebukhat.

A fogadási csalásokkal a bochumi ügyészség kezdett először komolyan foglalkozni még 2009-ben, és a német hatóságoknak sikerült is felgöngyölíteniük a horvát Sapina testvérek által irányított hálózat nagy részét.

Ezzel gyakorlatilag kiengedték a szellemet a palackból, hiszen a jelenleg is zajló török vagy éppen magyar vizsgálatok más, ázsiai kapcsolattal rendelkező bűnszervezetek ügyében zajlanak, azonban ezekben az országokban ítélet még nem született. A horvátoknál viszont igen, volt válogatott játékosok is börtönbe kerültek, ráadásul a Horvát Labdarúgó Szövetség (HNS) magas pozícióban lévő vezetői ellen is vizsgálat folyik.

A kupadöntő is gyanús volt

A horvát hatóságokat a német rendőrség 2009-ben értesítette arról, hogy több mérkőzés esetében is felmerült a bundázás gyanúja, és a helyi Korrupció- és Szervezett Bűnözés Elleni Iroda, az USKOK ekkor kezdte meg az Offside fedőnevű akcióját.

A bochumi ügyészség összesen 14 horvát mérkőzést tartott gyanúsnak, köztük a 2009-es kupadöntőt is. A találkozón a Dinamo Zagreb 3-0-ra nyert a Hajduk Split ellen, és a sajtó megszimatolta, hogy a Dinamo sportigazgatója, Zoran Mamic ellen is nyomozás folyik.

Ezt természetesen az USKOK sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, ám azzal mindenki tisztában volt, hogy az egykori hatszoros válogatott védő, aki karrierje során megfordult a Bayer Leverkusenben és a Bochumban is, egyfajta védettséget élvez a horvát futballban - köszönhetően annak, hogy bátyja, Zdravko a Dinamo elnöke és tulajdonosa, egyben a horvát foci egyik legbefolyásosabb embere.

Az idősebb Mamic fivér botrányt botrányra halmozott, amióta a Dinamo élén áll. Volt, hogy az UEFA azért büntette meg, mert náci karlendítéssel ünnepelte a zágrábiak továbbjutását a litván Ekranas Panevezys ellen; előfordult, hogy Jaguárjával majdnem elgázolta az őt igazoltatni próbáló rendőrt; az pedig szinte rendszeresnek számít nála, hogy a sajtótájékoztatókon életveszélyes fenyegetéseket vág az újságírók fejéhez.

Forrás: AFP/Hrvoje Polan
Forrás: AFP/Hrvoje Polan

A Dinamo kisajátította a bajnoki címet az utóbbi években

A rivális Hajduk szurkolói szerint az sem véletlen, hogy 2005 óta csak a Dinamo tudott bajnokságot nyerni: a spliti fanatikusok úgy vélik, hogy a horvát szövetség is Mamic zsebében van, élén a szervezet elnökével, Vlatko Markoviccsal.

Válogatott focisták rács mögött

Az USKOK nyomozásának köszönhetően 2010 júliusában 36 embert tartóztattak le azzal a váddal, hogy részt vettek a mérkőzések befolyásolásában, az ominózus kupamérkőzés pedig nem volt az említett meccsek között. A bíróság tavaly decemberben hozott ítéletet az ügyben, és végül tizenöten kerültek börtönbe. A legsúlyosabb ítéletet a Croatia Sesvete pályaedzője, Goran Jerkovic, illetve a csapat játékosa, Mario Cizmek kapta - mindkettőjüknek tíz hónapot kell börtönben tölteniük.

Az egyesület tulajdonosának a fia, Tomislav Zubak kilenc hónapot kapott, akárcsak az együttes négy futballistája, Ivan Banovic, Jasmin Agic, Ante Pokrajcic és Miljenko Bosnjak. Közülük Agic a legnagyobb név: 2000 és 2007 között közel 150 bajnokin szerepelt a Dinamóban, és tizennégyszer volt válogatott.

A Croatia Sesvete mellett a másik érintett klub a Varteks Varazdin volt, amelyből két volt válogatott labdarúgó is benne volt a buliban. A válogatottban háromszor pályára lépett Andrija Balajic, illetve a nyolcszoros válogatott Miljenko Mumlek egyaránt hét hónapot tölthet börtönben. Az ítélet szerint a bűnbanda összesen 1,2 millió kuna (körülbelül 165 ezer euró) bevételt szerzett, amit elméletileg vissza kellene fizetniük.

A sportminiszter lemondásra szólította fel a szövetséget

Az USKOK azonban nem fejezte be a nyomozást 2010 júliusában - a szervezet alighanem sejtette, hogy nem csak a Sapina-féle banda garázdálkodott a horvát futballban. A folytatásban azonban már nem a vesztegetési csalás, hanem a klasszikus értelemben vett bundázás került a célkeresztbe: vagyis az, hogy valaki pénzért megvesz egy mérkőzést.

Főleg az a két egyesület lett gyanús, amely pár év alatt több osztályt ugorva jutott fel a legjobbak közé. A Karlovac a 2007-2008-as idényben még a harmadosztályban vitézkedett, és két év alatt került fel a legjobbak közé.

Az RNK Splitnek még ezt is sikerült felülmúlnia: a splitiek három év alatt kerülte fel a negyedik osztályból az élvonalba, sőt, ott újoncként bronzérmesek lettek. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy ezt nem tiszta eszközökkel érték el: nemrégiben a Karlovac klubigazgatóját, Neven Sprajcert, illetve az RNK Split sportigazgatóját, Nenad Praliját is bilincsben vezették el. Pralija futballistaként szerepelt az olasz és a spanyol élvonalban is, a válogatottban pedig 11 alkalommal lépett pályára.

Lapértesülések szerint a két egyesület a játékvezetői testület elnökét, Stjepan Djedovicot fizette le annak érdekében, hogy a mérkőzéseken nekik megfelelő ítéletek szülessenek. Az USKOK ugyanis Djedovicot, sőt, a horvát szövetség alelnökét, Zeljko Siricet is letartóztatta, és nekik nehéz lesz kimagyarázni magukat.

Forrás: AFP/Hrvoje Polan
Forrás: AFP/Hrvoje Polan

Markovic nyersen fogalmazott, amikor az ügyről kérdezték, de ettől még belebukhat

A hatóság ugyanis együttműködött a Hajduk Split elnökével, Hrvoje Malessel, aki az USKOK tudtával 90 ezer eurót ajánlott fel Siricnek, illetve Djedovicnak azért, hogy a bírók a splitieknek kedvezzenek. Males végül egy találkozón egy bőröndben 30 ezer eurót adott át előlegként a szövetség két vezetőjének - a Hajduk elnöke azonban mindezt bedrótozva tette, vagyis a rendőrségnek hangfelvételek állnak a birtokában bizonyítékként.

A szövetség elnöke, Vlatko Markovic az újságírók kérdésére csak annyit mondott az ügyről: "A véleményemre kíváncsiak? Nos, leszarom az egészet". A HNS később hivatalos közleményben próbálta szépíteni a dolgot, amelyben ez állt: "A szövetség többször is kijelentette, hogy támogatjuk a hatóságokat, és tiszteletben tartjuk a döntésüket, de mindenkinek egyénileg kell viselnie a felelősséget a tetteiért".

Az új horvát kormány sportminisztere, Zeljko Jovanovic azonban másként gondolkodik. "Ha a HNS vezetősége tudta, mi megy a háttérben, akkor ugyanolyan bűnös. Ha pedig nem tudta, akkor egyszerűen alkalmatlan a feladatára, és távoznia kell. Vagyis mindenképpen az elnökség lemondását várom". Lehet, hogy a Hajduk drukkereinek lesz igazuk?