Társoldalunk:

Di Canio jött, a volt miniszter ment

2013.04.01. 13:45

Amint kinevezték Paolo Di Caniót az angol Sunderland edzőjévé, felfordult a csapat élete: David Miliband elnökségi tag - volt brit külügyminiszter - bejelentette, hogy lemond tisztségéről, tiltakozva a szélsőjobbos nézeteket valló olasz érkezése ellen. Di Canio két és fél évre szóló szerződést írt alá.

Huszonöt éve dúl a harc Di Canio lelkéért

Heves tiltakozások kísérik Angliában Paolo Di Canio kinevezését, melynek hírére David Miliband alelnök - volt brit külügyminiszter - bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Döntését azzal indokolta, hogy az olasz tréner korábban többször hangoztatta szélsőjobboldali politikai nézeteit.

A Futball a rasszizmus ellen Európában (FARE) nevű szervezet vezetője, Piara Powar közölte: Di Canio az első fasiszta edző a Premier League-ben. A szervezet a politikai nézetei tisztázására szólította fel Di Caniót, aki 2005-ben az ANSA olasz hírügynökségnek úgy nyilatkozott: "Fasiszta vagyok, de nem rasszista."

Di Canio játékosként megfordult a Juventusban, az AC Milanban, a West Ham Unitedben és a Celticben, de meghatázoróan Lazio kötödésű, korábban maga is drukkolt a római klub szintén a szélsőjobbos ultrái közt.

Az olasz edző elődjét, Martin O'Neillt szombaton menesztették, miután a Premier League alsóházában tanyázó együttes hazai pályán 1-0-ra kikapott a toronymagasan listavezető Manchester Unitedtől. A vezérkar úgy ítélte meg, hogy O'Neill irányításával kevés az esély az élvonalban maradásra, mivel a csapat az utóbbi nyolc meccsén nem tudott nyerni. A 61 éves O'Neill 2011 decembere óta felügyelte a szakmai munkát a Sunderlandnél.

A Sunderland 31 forduló után a 16. helyen áll a 20 csapatos angol bajnokságban.