Vágólapra másolva!
Az ETO-t irányító Pintér Attila megadhatónak vélte a les miatt elvett győri gólt a Fradi ellen 2-1-re elveszített NB I-es rangadón.

"Nagyon kíváncsi leszek az új lesszabályra, mit mond ki, mert szerintem egy-egynél szabályos gólt szereztünk" - idézte az Nso.hu Pintért. "Tudtommal az új lesszabály azt mondja ki, hogy ha kapura tartó lövés van, és az irányt változtat valakin, akkor az nem les. Lehet, hogy én értelmezem rosszul, akkor elnézést kérek, de én úgy gondolom, ha ez egy-egynél jogos gól volt, akkor nagyban befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét."

A vitatott akció a videón 2:37-től

A Fradi kispadjáról a kiállítása miatt az első félidőben a lelátóra száműzött Ricardo Moniz a siker ellenére hibákat is látott. "Úgy döntöttünk, hogy Jenner kezd a jobb, Holman pedig a bal oldalon, ha ezek a játékosok gólt tudtak szerezni, akkor úgy látszik, jól döntöttünk. Dávidtól viszont hiányoltuk azokat a kreatív megoldásokat, amelyek megvoltak nála a Videoton ellen. Kevesebb lehetőségünk volt az első félidőben, mint szerettük volna. Tuijp és Böde Dani kicsit statikusak voltak az első félidőben, de Diallo beállítása után ez megváltozott, hiszen egy mozgékonyabb játékos került a pályára."