Vágólapra másolva!
Az UEFA-t irányító Michel Platini az európai átigazolási időszak lerövidítését tervezi, és szeretné elérni, hogy egy időben kezdődjenek az európai fociligák.

Platini a Real Madrid által célba vett Gareth Bale ügyével kapcsolatban mondta el a véleményét, akit 86 millió euróért akarnak leigazolni a madridiak a Tottenhamtől. "A spanyol klub megengedheti magának, hogy ennyit fizessen, de az átigazolásoknál egy egészségesebb megközelítést kell kialakítanunk a FIFA-val közösen."

A francia vezető úgy fogalmazott, egy-egy átigazolás rablásnak számít. "Manapság egy játékos sokkal inkább termék, mint focista. Egy halom olyan emberrel körülvéve, aki megpróbál rajta keresni."

Platini konkrét terveket nem mondott, csak annyit árult el, hogy szeretnék lerövidíteni és egységesíteni az átigazolási időszakot, ezzel együtt el akarják érni, hogy egy időben kezdődjenek az európai fociligák.