Vágólapra másolva!
Roberto Carlos figyelmeztette a Chelsea-t, hogy a nemrég szerződtetett Samuel Eto'o negatív hatással lehet az öltözői hangulatra.

"16 éves korom óta ismerem őt, jó ember, kedvelem, de mindig csak magára gondol, és nem a csapatra, ami nagyon kártékony. Meglehetősen zavaró és furcsa, amikor egy focista nem azzal foglalkozik, hogy a pályán jól teljesítsen, hanem azzal, hogy a barátait a csapathoz csábítsa. Mindennel foglalkozott, csak a focival nem" - nyilatkozta Roberto Carlos, aki még játszott együtt az Anzsi Mahacskalában Eto'ó-val, mielőtt másodedző, majd technikai igazgató lett a dagesztáni klubnál.

A jelenleg a török Sivasspornál edzősködő Roberto Carlos szerint már az is zavart keltett az öltözőben, hogy Eto'o 300 ezer fontos heti fizetésért (107 millió forint) szerződött az Anzsihoz, de ezt még sikerült elsimítani.

"Egy idő után aztán Samuel bele akart szólni a munkámba. Azt akarta, hogy a klub úgy működjön, ahogy ő szeretné, és ki akart túrni a helyemről. Ha beszéltünk valamiről, sokszor teljesen mást mondott nekem, mint a csapattársainak" - panaszkodott a korábbi brazil válogatott, aki a most elmesélt dolgokkal José Mourinhót próbálta figyelmeztetni.

Mourinho az Internél már dolgozott együtt a kameruni csatárral, és az együttműködés meglehetősen gyümölcsöző volt, mert a milánói csapat 2010-ben BL-t, olasz bajnokságot és olasz kupát is nyert. Eto'o a szombati, Everton elleni bajnokin mutatkozhat be a Chelsea-ben.