Vágólapra másolva!
Állandóan össztévesztik Nápolyban Rafa Benítezzel Sergio Vulcano pincért.

A 47 éves Vulcano azért tett szert nagy népszerűségre, mert megszólalásig hasonlít Rafa Benítezre, a Napoli edzőjére.

Nápolyban a Diego Maradona-féle csapat sikerei óta szinte vallásnak számít a futball, ráadásul a csapat ebben a szezonban elég jól teljesít, a BL-ben két körrel a vége előtt továbbjutó helyen áll a legkeményebb csoportban, a bajnokságban pedig harmadik.

Vulcano egy mexikói étteremben dolgozik a központi buszpályaudvar közelében, és a La Repubblica arról faggatta, hogyan viseli, hogy folyton összekeverik a Liverpoollal korábban BL-győztes edzővel, és megrohangják a rajongók.

"Egy ideje már tisztában voltam a helyzettel, hogy hasonlítok Benítezre, de az aláírás- és közös fotókérések azóta szaporodtak meg nagyon, mióta ő lett a Napoli edzője. Egyszer egy férfi odalépett hozzám, és azt mondta, már napok óta figyelt, és mostanra gyűjtötte össze a bátorságát, hogy megkérdezze, tleg én vagyok-e Benítez. Egy másik esetben pedig rámvillogott egy rendőrautó, és az egyik rendőr kiüvöltött, hogy "Jó reggelt, mester!" - nyilatkozta Vulcano.

A két férfi közti hasonlóságról itt bizonyosodhat meg.