Beckhamék utálták, lerúgták egymást, majd hirtelen minden megváltozott

Amikor először találkoztak, nem kedvelték egymást, nem egyszer durván fel is rúgták a másikat. Aztán 1992-ben mindent megnyertek a Manchester United ificsapatával, és hét évvel később már egytől egyig kulcsjátékosai voltak a Bajnokok Ligája-győztes felnőttcsapatnak. Ryan Giggs, Paul Scholes, David Beckham, Nicky Butt, valamint Phil és Gary Neville több mint húsz éve tartó barátságáról szól az a film, amit most mutattak be Londonban. A The Class of 92 állítólag az utóbbi évek egyik legjobb filmje.

"Nem nyerhetsz semmit fiatalokkal" - mondta a Liverpool korábbi legendája, a BBC szakkomentátora, Alan Hansen, amikor a Manchester United az 1995/96-os szezon nyitómeccsén kikapott az Aston Villától. A manchesterieknél akkor olyan klasszisok szerepeltek, mint Peter Schmeichel, Eric Cantona vagy Roy Keane, viszont olyan fiataloknak szavazott mellettük bizalmat Sir Alex Ferguson menedzser, mint Phil Neville (akkor 18 éves), David Beckham (20), Nicky Butt (20), Gary Neville (20), Paul Scholes (21) és Ryan Giggs (22). Az együttes abban az évben megnyerte az angol bajnokságot, az említett hat fiatal pedig a következő években meghatározó egyénisége lett a Manchester Unitednek.

A hatból öten együtt játszottak már az 1992-es ifjúsági csapatban is a Manchester Unitednél (Phil Neville egy évvel később csatlakozott hozzájuk), akkor megnyertek minden korosztályos kupát, hét évvel később pedig az emlékezetes Bajnokok Ligája-döntőben 2-1-re megverték a Bayern Münchent. A Turner-testvérek, Gabe és Ben úgy döntöttek, hogy The Class of 92, azaz A 92-es osztály címmel dokumentumfilmet forgatnak a hat brit játékosról, akik tizenéves koruktól kezdve együtt játszottak, és a világ legjobb csapatává emelték a Manchester Unitedet.

Az 1999-es BL-győztes csapat Forrás: AFP/Jan Nienheysen

"A hat játékosból négyen már megírták az önéletrajzi könyvüket, de a filmben teljesen más arcukat mutatják" - kezdte az egyik rendező, Gabe Turner a film hivatalos bemutatóján. "Amikor ők összekerülnek, olyan reakciókat hoznak ki a másikból, amit eddig az emberek nem láthattak tőlük. Egészen elképesztő, hogy az 1992-es ifi sikerek után több mint 20 évvel is mennyire jó barátok maradtak."

A dokumentumfilmben a játékosok mellett olyan korszakos egyéniségek mesélnek személyes sztorikat a Manchester United legendáiról, mint Eric Cantona, Zinedine Zidane, Danny Boyle filmrendező, Tony Blair korábbi angol miniszterelnök vagy Eric Harrison, a '92-es manchesteri ificsapat vezetőedzője.

"Alex Ferguson akkora név, hogy mindenki csak az ő szavaira figyelt volna, és elvitte volna az egész filmet, márpedig a történet hat férfi egyedülálló barátságáról szól, Ferguson ezért nem szerepel a filmben" - magyarázta a rendező. Hozzátette, hogy soha nem látott még olyan társaságot, amelynek tagjai ennyire közel álltak volna egymáshoz, és ennyire megértették volna egymást félszavakból is.

Scholes, Phil Neville, Giggs, Butt, Beckham és Gary Neville a film londoni bemutatóján Forrás: AFP/Leon Neal

"Állandóan reflektorfényben voltak a pályafutásuk alatt, biztos, hogy sok emberi reakciót láthattak a szurkolók a részükről, de számomra hihetetlen, hogy ekkora sztárokként is milyen fantasztikus emberek tudtak maradni, és erre a forgatáson jöttem rá. Az egyik statiszta például egy egésznapos forgatás végén fülig érő vigyorral az arcán jött oda hozzám. Amikor megkérdeztem, hogy minek örül, azt mondta, hogy Beckham látta rajta, hogy elfáradt a nap végére, és megkérdezte tőle, hogy hozhat-e neki egy sört, majd leültek és söröztek egyet. Hát ilyenek ezek a srácok."

"Az Állj mellém óta a legfantasztikusabb film, ami a férfibarátságról szól" - írta a Mirror angol lap, amely a Stephen King novellája alapján 1986-ban készített, valóban nagyszerű filmhez hasonlította Giggsék sztoriját.

Nem volt azonban mindig ilyen szoros kötelék főhőseink között. "Amikor először találkoztunk, nem igazán kedveltük egymást, legalábbis annyira nem, mint most” - mondta a filmbemutatón Beckham. „A csapat játékosai rólam azt hitték, hogy egy londoni piperkőc gyerek vagyok, Nicky (Butt - a szerk.) pedig az egyik edzésen csúnyán felrúgta Garyt (Neville). Paulra (Scholes) mindig úgy tekintettünk, hogy elképesztően tehetséges, de féltünk is tőle. Fantasztikusan tudott szerelni, ugyanakkor, ha valakinek odalépett, és nem a labdát találta el, na, az tudott fájni, gyilkos belépői voltak."

Scholes és családja a film bemutatóján Forrás: AFP/Leon Neal

Nicky Buttnak az elején finoman szólva is rettenetesen ellenszenves volt Gary Neville. „Amikor először megláttam Garyt, még a Bury csapatában játszott, és egyből megutáltam. Amikor velük játszottunk, láttam, hogy van egy ügyes védő az ellenfélnél, de be nem állt a szája, folyamatosan ordibált, borzasztóan idegesített. Egyébként ő ma is ilyen, semmit nem változott. Akkoriban egyszerűen nem tudtam még mellette állni sem, folyamatosan le akartam rúgni, és megmutatni, hogy mennyivel jobb vagyok nála. Aztán amikor hozzánk igazolt, és az egyik edzésen jött velem szemben, elkezdtünk beszélgetni, és minden egy csapásra megváltozott. Azóta is ő az egyik legjobb barátom.”

Phil Neville majdnem abbahagyta a focit, amikor meglátta, hogy Ryan Giggs mit tud a labdával. „Ryan volt az a játékos, akit a legtöbbször néztem az edzéseken már az elején is. Iszonyatosan vékony volt, de olyan ügyes, hogy előtte még nem láttam hozzá hasonló focistát élőben. Az egyik edzésen megkapta a labdát, elvitte egy játékos mellett, beadta mellőle, de úgy rácsúsztak, hogy azt hittem, eltört a lába. Erre felpattant, és máris kérte, hogy passzolják neki a labdát, lenyűgöző volt. Emlékszem, arra gondoltam, hogy ha ilyenek várnak arra, hogy a Manchester United első csapatához kerüljenek, akkor én jobb, ha összecsomagolok, és eltűnök innen, de nagyon gyorsan."

A jelenleg David Moyes mellett a Manchester Unitednél másodedzőként dolgozó Phil Neville szerint hiába a közelmúltról beszélünk, mégis teljesen más körülmények között készültek a kilencvenes években az ifjúsági csapat játékosai, és szerinte ennek is köszönhető, hogy ilyen jó barátok lettek.

A film előzetese:

"Nem akarok az a fajta ember lenni, aki azt mondja, hogy 'bezzeg a mi időnkben', de tény, hogy amikor mi voltunk tizenévesek, akkor egy pár cipőben játszottunk végig egy szezont, és az edzések után még mentünk dolgozni. Sokszor együtt mostuk le, és takarítottuk ki belülről is a klubvezetők autóit, nem egyszer éjfél körül végeztünk a munkával, és az utolsó busszal mentünk haza. Ma már ez elképzelhetetlen egy fiatal focista számára, igaz, nekik pedig a média elképesztő nyomásával kell megbírkózniuk, a mi időnkben még nem figyeltek annyira az ifistákra. Nem is voltunk szentek, bulizgattunk, medencés partikra jártunk, együtt iszogattunk, nem a teljes csapat, csak mi, hatan, de csakis akkor, amikor másnap nem volt meccs vagy reggel edzés."

Phil Neville elárulta, hogy szerinte annak is köszönhetik ezt a szoros barátságot, hogy hiába harcoltak ugyanazért a posztért, mégsem riválisként tekintettek egymásra. "Nicky és Paul a középpályán, én a testvéremmel, Garyvel a védelemben harcoltunk ugyanazért a pozícióért, Ryan és David pedig azért küzdött, hogy a csapat legnagyobb sztárja legyen. Biztos vagyok benne, hogy ennek is köszönhetjük, hogy ilyen jó barátok lettünk."

A filmet vasárnaptól vetítik a külföldi mozikban, és hétfőtől már DVD-n is kapható.